`

A magyarországi kiskereskedelemben egyedülálló, új kezdeményezésre, a termékinnovációs pályázatra 269 terméket neveztek be. A verseny döntőjét az OMÉK-on rendezik. Várhatóan folytatása következik.


Egyedülálló a hazai kereskedelemben a SPAR és az Agrármarketing Centrum (AMC) szakmai együttműködésével zajló, a hazai termékinnovációkat segítő kezdeményezés. A Hungaricool nevű verseny két hónapja során a szervezők kreatív, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de széles körben nem elérhető élelmiszereket kerestek.

A megmérettetést óriási érdeklődés kísérte, a versenyre ugyanis 269 terméket neveztek be. Az előzetes várakozásokat felülmúló nagyszámú munkát tapasztalt szakemberekből álló zsűri értékelte, akik többek között az élelmiszer- és ital-előállítás területén éppúgy járatosak, mint a környezetbarát technológiák alkalmazása vagy a szállítás terén. A zsűri munkájában az AMC részéről Giczi Gergely ügyvezető-helyettes és Szakter Réka kiállítás- és rendezvényszervezési irodavezető vett részt, a SPAR képviseletében pedig Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató, Várkonyi Krisztina beszerzési cégvezető és Bene Nikoletta marketingvezető működött közre.

A zsűri a versenyző csapatok projektjeit elsősorban az innovatív jelleg, a csomagolás milyensége és a piacképesség alapján rangsorolta 1-től 5-ig. A döntési szempontrendszerben nagy jelentősége volt annak, hogy az adott termék mennyire érdekes, különleges és egészséges, előállítása során új technológiai eljárásokat alkalmaznak-e, vagy összetevőiben egyedi megoldásokat tartalmaz. Sokat számított a csomagolás környezettudatossága, divatossága és felhasználóbarát jellege is. A termék piacképességének vizsgálatakor pedig figyelembe vették – a kóstolói és kipróbálói vélemények alapján – a várható vásárlói élményt is.

A kezdeményezést szervező SPAR és AMC elégedett a verseny színvonalával. A fokozott érdeklődés és a változatos termékfejlesztések biztató képet mutatnak a magyarországi élelmiszer-kereskedelem és termékfejlesztés jövőjéről. A magyar termelők és gyártók kellően ötletgazdagok, és jó ütemben mozdulnak együtt a változó fogyasztói igényekkel. A vállalat és a szervezet ezért folytatni kívánja a termékinnovációs versenyt, hogy az együttműködéssel is hatékonyan segítse a hazai élelmiszeripar fejlődését.
– A minőségi magyar élelmiszerek egyre nagyobb teret nyernek az áruházainkban, ezáltal járulunk hozzá a hazai agrárium és feldolgozóipar fejlődéséhez. Az idei „Hungaricool” innovációs verseny is ezt a célt szolgálja, amelynek köszönhetően jövőre több új és eredeti magyar élelmiszer-termékkel találkozhatnak hipermarketeink vásárlói. Nagyszerű eredményként értékelhetjük a közel 300 résztvevőt, amely arra is garancia, hogy hosszabb távú potenciállal rendelkezik a magyarországi élelmiszer-kereskedelmi ágazat – mondta Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója.  

– Az Agrármarketing Centrum a kezdeményezéssel a hazai élelmiszeripari kis- és középvállalkozói szektor innovációs tevékenységét szeretné ösztönözni, az exportképes élelmiszeráruk körét igyekszik bővíteni, illetve mindezek által a teljes magyar élelmiszeripari kivitelt kívánja támogatni. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a versenyre nagy számban jelentkeztek, és számos egyedi és kiváló terméket láthattunk – tette hozzá Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese.

A verseny döntőjére a 2019. szeptember 26-29-i Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) szombati napján kerül sor a HUNGEXPO területén. A szeptember 28-i véghajrá során a versengő csapatok nyilvános termékbemutatókat és prezentációkat tartanak. A pályázat útján kiválasztott nyertes termékek 2020-ban a 34 magyarországi INTERSPAR áruház polcaira kerülnek.

A nagy sikerre való tekintettel és a sok kitűnő pályamunka miatt a szervezők a verseny folytatását tervezik.

További részletek verseny hivatalos weboldalán: http://www.hungaricool.hu/


(forrás: Spar)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám