`

Terjednek a funkcionális édesipari termékek, egyre több a különleges ízvilágú édesség. Ugyanakkor a az édességgyártás egyik fontos alapanyaga, a kakaó 2050-re teljesen eltűnhet az éghajlatváltozás következtében.


A Magyar Édességgyártók Szövetsége december 5-i szakkonferenciáján – amelyről egy rövid információt már közöltünk – Sánta Sándor elnöke kifejtette, hogy a klímakrízis a világ élelmezését, az élelmiszeripar, és azon belül az édességgyártás alapanyag-ellátását is veszélyezteti, ezzel párhuzamosan gyorsan alakulnak át a fogyasztói igények, vásárlási szokások is.
– Globális felmérések szerint az étkezések harmadát előre csomagolt élelmiszerekkel, negyedét vendéglátóhelyeken oldják meg az emberek, s a következő tíz évben akár ezer százalékkal is nőhet majd az ételkiszállításra leadott rendelések száma. A Mondelez friss jelentése (State of Snacking) szerint a nassolás étkezéssé alakul át: a millenniumi generáció 70 százaléka főétkezések sokszor inkább tartalmas snackek fogyasztást preferálja. Ugyanakkor a vásárlók nemcsak az újdonságot keresik, hanem továbbra is ragaszkodnak a megbízható, tradicionális márkákhoz és az édesség nyújtotta örömökhöz. A fogyasztók az élvezet mellett értékelik a kiegyensúlyozott és a speciális étrendbe illeszthető élelmiszeripari termékeket, és fontos szempontok a gyártó hitelessége, megbízhatósága és elkötelezettsége a fenntarthatóság iránt. Mindezért az édességgyártóknak versenyképességük további megőrzéséhez, erősítéséhez olyan fenntartható megoldásokat kell találniuk amelyek egyaránt ötvözik a legjobb hagyományokat és az innovatív válaszokat az új kihívásokra. E célok teljesítése céljából indította el az Európai Édességgyártók Szövetsége, a CAOBISCO a „treatwell” kezdeményezést, amelyben a hazai szövetség is részt vesz – mondta az elnök.

A gondolatmenetet folytatva Dr. Gyimes Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszermérnöki Intézetének docense hangsúlyozta, hogy a modernkori fogyasztó új ízélményeket keres.
– Egyre több sikeres termékgyártója szakít a megszokott ízvilággal, és új, sokszor meghökkentő ízkombinációkat alakít ki. Ide tartozik a kevésbé ismert egzotikus gyümölcsök, mint például a licsi, valamint a Távol-Keleten népszerű pitaja (sárkánygyümölcs) íze. Sok esetben a különleges íz mellé meglepő állománytulajdonság, textúra társul. Ilyen például a csokoládéba kevert ropogós keksz, a „robbanós” cukor, és még sorolhatnánk. Terjednek a funkcionális édesipari termékek, amelyekben biológiailag előnyös hatású anyagok találhatók, így fogyasztásuk bizonyítottan élettani előnyöket biztosít a fogyasztóknak. Míg régebben az édességeket inkább alkalmi jelleggel, élvezeti célból fogyasztották az emberek, addig ma már napi gyakorisággal kerül erre sor, a termékek kedveltsége és elérhető ára miatt. Előnyössé is tehetik ezt a gyártók, ha olyan összetevőkkel dúsítják az édességeket, amelyek igazoltan pozitív élettani hatással bírnak. E funkcionális élelmiszerek általános piaci helyzetét elemezve tapasztaljuk, hogy az elmúlt tíz évben dinamikus növekedést mutat. Még olyan időszakokban is töretlen volt a fejlődés, amikor a világgazdaságot a pénzügyi válság indukálta depresszió jellemezte. A funkcionális termékek sikere elsősorban annak köszönhető, hogy a fogyasztók egészségtudatossága erősödik – mondta.

A tanácskozáson Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (UN IPCC) kibocsátás-mérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy szélsőséges időjárást okoz a klímaváltozás, amelynek következményeit többek között a mezőgazdaságban is tapasztaljuk.
– Magyarországon már 1 Celsius-fokos felmelegedés is 10-15 százalékkal visszavetette például négy fő gabonafajta terméshozamát. Ha folytatódik a trend, akkor az Agrárgazdasági Kutató Intézet előrejelzése szerint az évszázad végére a kukorica hozama akár 35 százalékkal, a búzáé pedig 25 százalékkal csökkenhet, míg a burgonya 30 év múlva már egyáltalán nem fog megteremni hazánkban. Más előrejelzések szerint akkorra a kakaó termesztésre is alkalmatlanná válhat a klíma az egyenlítői övezetben, így az édességgyártás egyik különösen fontos alapanyaga 2050-re teljesen eltűnhet az éghajlatváltozás következtében – jegyezte meg.

Ehhez csatlakozva Sipos Katalin, biológus, a WWF Magyarország igazgatója arra figyelmeztetetett, hogy élőhelyüket vesztik az állatok, közöttük a beporzó rovarok is a globális felmelegedés, valamint a termőterületek túlhasznosítása miatt, ami a körülöttük levő természeti környezetet is pusztítja. Hozzátette, a méhek eltűnésével azonban nem csupán a mézről kell majd lemondani, hanem a beporzás elmaradásának katasztrofális következményeivel is szembesülni kell.

Mindenki tehet és mindenkinek tennie is kell azért, hogy a következő évtizedben, valamint századunk derekán és végén is etikus módon előállított és beszerzett, minőségi alapanyagokból a tudatosan vásárló fogyasztók igényeihez illeszkedő, élvezetes, és a kiegyensúlyozott táplálkozásba illeszthető édességek készülhessenek fenntartható módon – értettek egyet a konferencia résztvevői az előadásokat kísérő panelbeszélgetésben.


(MÉSZ/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám