`

2018. január 10-én, szerdán tartott Győrben sajtótájékoztatót Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára, amelyen elmondta, hogy középvállalati fejlesztési program indul.


A nagy növekedési képességű közepes vállalkozások támogatására létrejött pályázatban a pályázók vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek az 1,7 milliárd forint értékű európai uniós forrásból. Lepsényi István kiemelte, hogy a kis- és közepes vállalkozások szerepe meghatározó a magyar gazdaságban, mivel a termelés 50 százaléka származik tőlük és a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Magyarországon jelenleg mintegy ezer középvállalkozás működik, ezek adják a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékát. Az 500 legnagyobb középvállalat közül több mint négyszáz magyar tulajdonban van. A középvállalati fejlesztési program célja, hogy a feldolgozóipari cégek korszerű technológiákat alkalmazzanak, aktívabban kihasználják az Ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, innovatívabbak legyenek, szálljanak be a kutatás-fejlesztési programokba, legyen korszerű vállalatirányításuk és alaposabban ismerjék meg a külpiacot.

A középvállalati fejlesztési program a stratégiai partnerségen alapszik, amelynek vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézménye, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA). A program 2019 májusáig tart, amellyel január és február hónapokban országszerte 20-25 workshop keretében tudnak az érdeklődők megismerkedni.

Mindemellett a magánszemélyek és szervezetek 2018. március 8-ig uniós pénzügyekkel -EU hosszú távú költségvetésével, a 2020 utáni többéves pénzügyi kerettel- kapcsolatban nyilvános konzultációban vehetnek részt. A „Nyilvános konzultáció a beruházások, a kutatás és innováció, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) és az egységes piac területén működő uniós alapokról” című konzultáció részletei, valamint a 30 perc alatt kitölthető online kérdőív az Európai Bizottság oldalán érhető el. Minden olyan magánszemély, illetve szervezet véleményére számítanak, akik/amelyek beruházásokkal, vállalkozásokkal, kutatással, innovációval és a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos ügyekben érdekeltek, illetve azok iránt érdeklődnek.

További részleteket a kormany.hu oldalon olvashatnak.


(NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám