`

Új szintre lép a két éve a fővárosban elindult étterem-termelő találkozó. A szervezők az ősszel vidéki helyszíneken segítik elő a közös együttműködések beindítását.

 


Még 2015-ben indította el a Felelős Gasztrohős Alapítvány és a termelőitojás-közvetítéssel foglalkozó Youtyúk.hu a Gasztro Randi elnevezésű kezdeményezést, hogy összehozzák a termelőket és a vendéglátósokat, közös érdekű közvetlen kapcsolatot teremtve nekik. A rendezvénysorozat egyrészt azoknak a vendéglátóhelyeknek nyújt segítséget, amelyek szeretnének helyi, szezonális és jó minőségű alapanyagokkal dolgozni, azonban nincs lehetőségük a beszállítók felkutatására, másrészt segít felvevőpiacot találni a hazai termelőknek.

Felelős Gasztrohős célja ugyanis a fenntarthatóan működő hazai vendéglátóhelyek összefogása és támogatása, illetve, hogy minél több emberhez juthasson el jó minőségű alapanyagokból készült helyi, szezonális étel. Ezzel fonódik össze a YouTyúk.hu működési modellje, melynek fontos része, hogy a nagyobb mennyiséget vásárlók számára is elérhetővé tegye a kistermelői alapanyagok biztos ellátását, valamint megteremtse a vidék fenntarthatóságát a biztos és kiszámítható felvevőpiac koordinálásával, és az ezeket összekötő ökoszisztéma biztosításával. A YouTyúk csak az első évben közreműködött szervezőként, azóta mint kiállító van jelen.
– Az első és a negyedik randi között óriási különbség volt. 2015. októberében egy kis, néhány négyzetméteres teremben elfért a hat termelő és a hat vendéglátós, aki eljöttek végül. Aztán 2017. májusában a BGE aulájában voltunk negyven termelővel. A négy randin összesen kb. százötven vendéglátóst mutattunk be kb. hetven termelőnek. Mindkét részről nagy az igény az ilyen találkozókra, hiszen a rengeteg munka mellett egyik félnek sincs ideje arra, hogy felkeresse a másikat – összegezte az eddigi tapasztalatokat a nak.hu számára Vighné Boóc Judit, az alapítvány fenntartható vendéglátóhely szakértője.

A program most új szintre lép. Az szervezők ugyanis négy sikeres budapesti rendezvény után idén először vidékre is elviszik találkozót: szeptember 28-án Balatonnál, október közepén pedig Egerben nyújtanak lehetőséget az egymásra találáshoz. (A balatonira – akár kamarai tagoknak is – itt lehet jelentkezni.)
– Az idei találkozók a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával jönnek létre, velük közösen egy kisebb előkutatás után döntöttünk úgy, hogy ezen a két vidéki helyszínen kezdjük a vidéki túrákat, mivel mindkét környéken sok az étterem és a termelő is – indokolta a helyszínválasztást a szakember.

Az alapítvány bízik a budapestihez hasonló fogadtatásban és folytatásban.
– Reméljük, hogy vidéken is hasonló sikert arat majd a találkozó, mint Budapesten. Az alapítvány kapacitásaitól függően szeretnénk más városokba is eljuttatni a rendezvényt.

 


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám