`

2017. október 27-én mutatta be az Európai Unió Horizont 2020 nevű, csaknem 80 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs keretprogramjának 2018–2020-as évi munkaprogramját. Ez a hazai élelmiszer-előállítók számára nyújt forráslehetőséget.

 

2017. október 31-től pályázhatóak a Horizont 2020 keretprogram, 2018-2020-as munkaprogramjának első felhívásai. A csaknem 80 milliárd eurós Európai Uniós költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs H2020 keretprogram két éves ciklusokban kínál pályázati lehetőségeket, közvetlenül Brüsszelből elnyerhető pályázati forrást. Célja Európa versenyképességének biztosítása a kutatás-, a fejlesztés- és az innováció-finanszírozás mozgósítása révén. Figyelemre méltó, hogy az EU-s kutatási források folyamatosan nőnek, és ezek keretében az agráriumot érintő forrás a jelenlegi, 2014-2020-as időszakban körülbelül 1200 milliárd forint (3,851 milliárd euró).

A magyarországi gazdálkodók és élelmiszer-előállítók számára is releváns, fő fókuszterületek a keretprogram „Társadalmi kihívások 2” pillére tartalmazza. Ide tartoznak az élelmezésbiztonság, a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás; valamint a biomassza-alapú gazdaság. Tekintettel arra, hogy a kutatási pályázatok egyre nagyobb részében szempont, hogy bevonásra kerüljön gyakorlati szereplő is, érdemes a hazai gazdálkodóknak és élelmiszer-előállítóknak is elgondolkodniuk a kutatókkal és egyéb releváns szervezetekkel közös nemzetközi projektekben.

A részvétel minimális feltétele, hogy konzorciumban legalább három, különböző tagországból származó, egymástól független jogi személy vegyen részt a projektben  (ezen felül, természetes személyek is pályázhatnak, kivételt képeznek ugyanakkor a kormányzati szervezetek), akik a vállalt feladatok elvégzéséhez rendelkeznek is a szükséges operatív és pénzügyi életképességgel. Pontos részvételi információk és feltételek az Horizont 2020 Rules for Participation vagy az adott pályázati felhívásban olvashatóak.

A felhívások az EU által fenntartott, angol nyelvű Participant Portálon már olvashatóak. A sötétlila színkóddal jelölt „Társadalmi kihívások 2” pillér kiválasztás után tetszőleges felhívásra kattintva, láthatóvá válnak a specializált adatok. Ezek magukban foglalják például a téma leírását, a projekt beadásának határidejét, a nyertes projekttől elvárt hatások részletezését, de itt találhatóak az adott felhívásra vonatkozó költségkeret áttekintések illetve a részvételi feltételek és dokumentumok is. A most megnyíló felhívások első szakasz zárásának időpontja 2018. február 13.

A Participant Portál, regisztráció után, a projekt adminisztráció színteréül is szolgál a konzorcium számára, illetve olyan más hasznos funkciókkal is rendelkezik, mint például a projektpartner-kereső felület, vagy a Horizont 2020 online kézikönyv, amely a kezdeti lépésektől egészen a sikeres projekt megvalósításig, lépésről lépésre mutatja be a pályázati folyamatot.

Ajánljuk figyelmükbe, hogy a felhívások meghirdetését követően, 2017. november 14-17. között Brüsszelben H2020 Információs Hét kerül megrendezésre, amely szintén a nemzetközi partner-keresésben tud kiváló segítséget nyújtani.

Sikeres pályázást kívánunk!

 


(NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám