`

Az eddigi legsikeresebb Sirha Budapest kiállítást rendezte a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményre több mint 20 ezer szakmai látogató volt kíváncsi.


A régió legjelentősebb élelmiszeripari, sütő- és cukrászipari, szálloda- és vendéglátó ipari, gasztronómiai, valamint a csomagolóipari seregszemléjére 15 ország több mint 300 kiállítója hozta el termékeit, szolgáltatásait, innovációit. Számos más szakmai verseny mellett itt rendezték meg a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjét, amely ezúttal balatoni győzelmet hozott.

A Sirha Budapest 2018 a Sirha nemzetközi hálózat legnagyobb eseménye, a lyoni alapítórendezvény után. És nem csupán méretei (az idei kiállítás már 30 ezer négyzetméteren várta az érdeklődőket), hanem jelentősége miatt is. Idehaza ma már a Sirha Budapest az a fórum, amelyre az érintett ágazatok elhozzák a teljes kínálatukat és ahol lehetőség nyílik a legfrissebb trendek megismerésére, új beszállítói megállapodások előkészítésére és az üzletek megkötésére. A kiállításon ezúttal is rengeteg találkozót bonyolítottak le és számos sikeres üzletet kötöttek. Idén harmadik alkalommal is a külön erre a célra kifejlesztett szoftver segítette a vállalkozások egymásra találását, illetve az előzetes időpont-egyeztetéseket.

A Magyar Pékszövetség, illetve a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2018-tól a Sirha Budapest kiállítás szakmai támogatói lettek, ennek köszönhetően az idei kiállításon a korábbinál is több cukrász és pék kiállító, valamint látogató vett részt. Újdonság volt az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny, ahol az indulók hazai alapanyagokat tartalmazó, előre meghatározott élelmiszerkosárból készítettek tradicionális ízeket képviselő ételeket, a modern gasztronómia jegyében. A verseny legjobbja az Eurest Budapest csapata volt.

Az immár hagyományos Sirha Budapest Desszert Verseny győztese Berta Gréta és Kőrösi-Fehér Emese lett, akik a Kempinski Hotel Corvinus Budapest cukrászatának hírnevét öregbítették eredményükkel. A Kolonics Zoltán által szervezett program már az első Sirha Budapest óta élvezi a cukrászszakma kiemelt figyelmét, melyet az elkészült művek magas minősége és a zsűriben helyet foglaló neves cukrászok jelenléte is indokol.

Nagy siker volt a Magyarország soros elnöksége tiszteletére a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia által meghirdetett V4 menü, a tagországok jellegzetes alapanyagaival, valamint a V4 Menük Hete, amelynek keretében a kiállításon bemutatott fogásokat a kezdeményezéshez csatlakozó éttermekben bárki megkóstolhatja február 12. és 18. között.

Az  „Ízleld meg a világot, formáld át az ízlésed!” címmel, Magyarországon most először rendezték meg a nemzetközi szakmai körökben ma már fontos fórumnak számító Omnivore-t (amelyet ezúttal Omnivore Budapestnek neveztek), amelyen az ország leginnovatívabb séfjei tartottak 45 perces előadásokat, bemutatva saját gasztronómiai látásmódjukat, és azokat a technikai megoldásokat, melyeket később a nézők is alkalmazhatnak munkájuk során.


(forrás: Hungexpo)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám