`

A hazai húsfogyasztás növekedéséből a sertéshús is kivette a részét – hangzott el az idei Coop Rally mohácsi állomásán. A városi vágóhíd főleg a térségben tenyésztett sertéseket dolgozza fel.


Folyamatosan nő a magyar élelmiszeripar eredményessége, az elmúlt években 27 százalékkal emelkedett a húsfogyasztás – jelentette ki Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a tizenharmadik Coop Rally mohácsi állomásán. Az MCS Vágóhíd Zrt. 2016 áprilisában átadott telephelyén rendezett eseményen azt mondta: a húsfogyasztás növekedéséből szerencsére a sertéshús is kivette a részét. Hangsúlyozta, hogy az eredményességet tekintve Magyarországon az élelmiszeripar a második a járműgyártás után, ugyanakkor tovább kell növelni az élelmiszeripar termékeinek értékesítését, amihez állami szerepvállalásra is szükség van. A szerepvállalás részleteiről szólva, Bognár Lajos a piaci szereplők közti verseny tisztaságának megteremtését, és az élelmiszerbiztonság garantálását említette.

Beszámolt arról is, hogy új programként olyan nemzeti védjegyrendszert próbálnak kialakítani, amely mögött az állam és a NÉBIH által garantált minőséget találhatnak majd a vásárlók.

Fekete Tibor, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja köszöntőjében a házigazda MCS Vágóhíd Zrt. tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a társaság képes volt megfordítani a munkaerő kivándorlását, mivel számos korábban külföldön dolgozó hentes költözött vissza a mohácsi üzemben kínált munkalehetőség miatt. Pókos Gergely, a mintegy 700 embert foglalkoztató MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója ismertette: a mohácsi üzemben feldolgozott sertések a létesítmény közvetlen közeléből érkeznek, a takarmányukat szintén a cégcsoport mohácsi üzemében keverik.

Horváth Zoltán, baranyai kormánymegbízott arról beszélt, hogy a megye kis és közepes vállalkozásai számára, élelmiszeripari fejlesztésekre 14 milliárd forintnyi forrást biztosítanak a kormány agrár- és vidékfejlesztési forrásai. Az összegből 9,2 milliárd forint jut az állattartás modernizálására 72 helyszínen, ebből 2 milliárd pedig a sertéságazat fejlesztésére. Szekó József Mohács polgármestere városa szempontjából méltatta a vágóhíd tevékenységét, felidézve, hogy már az építkezés idején több mint 800 ember dolgozott a telephelyen. A város gazdaságára gyakorolt pozitív hatások között említette a foglalkoztatás növelését.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám