`

Országszerte összesen 2100 ellenőrzést folytattak le a szakemberek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, ami az előző évhez képest mintegy ötszázzal több vizsgálatot takar.


A több mint tízéves múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozatra a téli szezonban minden évben december 1-je és december 31-e között kerül sor. Az összehangolt vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerlánc minden fontos területén. A széles körű szemle a boroktól és pezsgőktől kezdve a szaloncukrokon, édességeken át a hús- és haltermékekig terjed, beleértve a füstölt húsokat és a virsliket is.

A szezonális mustra első időszakában – december 16-ig – országszerte összesen 2100 ellenőrzésre került sor. Ebből 316 vizsgálat élelmiszer-előállító helyen, 1219 ellenőrzés az élelmiszer-forgalmazásban, további 565 pedig vendéglátóhelyen történt. A tavalyihoz viszonyítva emelkedett a figyelmeztetések esetszáma (2018-ban 62), a bírságok összegének tekintetében pedig kismértékű csökkenés figyelhető meg (2018-ban 67 esetben összesen 4,1 millió forint). Tevékenység korlátozására 14 alkalommal volt szükség a feltárt súlyos szabálytalanságok miatt.

Az előző év első időszakához képest emelkedett a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: 10499 ellenőrzött tételből 249 (2,4%) esetében hozták meg ezt az intézkedést a szakemberek, amely 19,5 tonna élelmiszert jelent. Az ok legtöbbször a lejárt fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idő volt, de esetenként jelölési hiba is előfordult.

A piacokon és a karácsonyi vásárokon eladásra kínált szaloncukrok és egyéb édességek 10%-a lejárt termék volt. A Budapest belvárosi vásáraiba kitelepült szeszesital-forgalmazók szabálykövető magatartása javult, akiknél a 336 vizsgálat alá vont tétel alkoholtartalma megegyezett a termék jelzésén feltüntetett értékkel, és a nyomon követési előírásoknak is megfeleltek. A vidéki ünnepi vásárokon feltárt hiányosságok miatt 78 kitelepült vendéglátó üzletből 3 működését kellett felfüggeszteni, egyet pedig figyelmeztetésben részesíteni.

A NÉBIH laboratóriumaiba mintegy 80 minta érkezett, vizsgálatuk jelenleg is zajlik. Az eddig elvégzett érzékszervi vizsgálatok alapján két termékkel szemben merült fel kifogás, mindkettő emberi fogyasztásra alkalmatlan dióbél.


(forrás: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám