`

Ötvenmilliárd forintot meghaladó értékben mintegy 3 millió hektoliter kóla fogyott Magyarországon 2018. július és 2019 júniusa között, amely 10 százalék fölötti értékbeli és 7 százalékos mennyiségi növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből.


A szénsavas üdítőitalok értékbeli összforgalmának több mint hatvan százalékát teszi ki a kóla Magyarországon. A 300 millió liternyi üdítőt jellemzően (60%) a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekből szerezzük be. Ha kóla, akkor inkább cukros: az értékesített üdítők több mint kétharmada tartalmaz cukrot, egyharmada cukormentes. Ugyanakkor a cukormentes szegmens közel háromszor gyorsabban bővül.

Ami a kiszereléseket illeti, a kóla teljes értékbeli forgalmának közel felét (45%) az 1-1,9 literes kiszerelés teszi ki, a még nagyobb, 2+ literes palackoké az értékbeli forgalom egynegyede. De menet közben is hű társunk a kóla: az egy liternél kisebb palackok/dobozok hozzák az értékbeli forgalom közel egynegyedét.

– A kólafogyasztás jellemzően a nyári fesztiválidőszakban, azaz július-augusztusban ugrik meg, valamint év végén, karácsonykor – mondta Hajnal Dóra, a Nielsen vezető tanácsadója. – A hagyományos kóla íz mellett az egyéb, mint például citromos vagy lime-os ízesítésű kólák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a kategória értékbeli forgalmából.

A gyártói márkák dominanciája a kategóriát illetően megkérdőjelezhetetlen: 90 százalék fölött márkásra voksol a magyar kólafogyasztó. A sajátmárkás kóla részesedése 8 százalék.


(forrás: Nielsen)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám