`

A szüret a napokban indult el. Jó évre számítanak a szőlősgazdák, ugyanakkor abból a szempontból nem örülnek a bő termésnek, hogy túlkínálat van borból a világpiacon, és ez Magyarországon is érezteti a hatását.


Az Agrárminisztérium idén először zöldszüretre is adott támogatást azoknak a gazdáknak, akik éretlenül leszüretelték szőlőjüket. Az intézkedéssel megpróbálja a tárca visszafogni a terméshozamot, és valamelyest kárpótolni a gazdákat.
– Jelenleg minden adott ahhoz, hogy kiváló évjárat legyen az idei – jelentette ki Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. Elmondta, az érésdinamika szempontjából az Irsai Olivér, a Csabagyöngye és a Néró szőlőfajták esetében a mustok analízise szép aromaprofilú, és jó savszerkezetű borokat mutat.

– Zöldszüretre eddig azért nem volt szükség, mert az utóbbi tíz évben 1,5 millió hektoliter és 3 millió hektoliter között volt az évente leszüretelt szőlőkből előállított alapborkészlet – mondta el Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. A tavalyi év ugyanakkor kicsit változtatott a helyzeten, ugyanis 3,6 millió hektoliter került be szűrésre, erre azonban senki sem számított, így felkészületlenül ért mindenkit.

Európában azonban egy normál évjárat volt a tavalyi, Olaszország, Spanyolország és Franciaország együttesen például csaknem 100 millió hektoliter bort állított elő. Font Sándor hozzátette, a számok azt mutatják, hogy nem Magyarország diktálja a vezető szerepet az európai borpiacon, de a 3,6 millió hektoliter csúcstermésnek számít hazánkban.

Arról is beszélt, hogy tavaly az exportpiacon egyfajta „lökdösődés” kezdődött el, amelyben a tőkeerő és a helyismeret számít, mert ez dönti el, hogy ki maradhat talpon. Magyarország szempontjából itt egyfajta visszaesés történt, a versenytársak ugyanis erősebb piaci kapcsolatokkal rendelkeznek. Az úgynevezett tömegbor vagy lédig bor például alacsonyabb szintet ütött meg, mint 2017-ben.

Ez egyfajta készletfelhalmozódást okozott, ezért a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa megkérdezte a 25 legnagyobb magyarországi szőlőfelvásárló pincészetet, hogy idén milyen mennyiségben tervezik a szőlőfelvásárlást.
– A válaszok alapján kiderült, hogy körülbelül 60–70 százalékról van szó, ezért volt szükség a zöldszüret bevezetésére – magyarázta Font Sándor.

Brazsil Dávid szerint a zöldszüret hatását bel- és külpiac esetében külön kell vizsgálni. A belpiac szempontjából ennek stabilizáló hatása van, de ez egy rövid távú intézkedés volt. Ha a szüretnek vége, a hosszú távú intézkedések veszik át a szerepet, és a magyar szőlő-bor ágazat beindításán kezdenek dolgozni, valamint az új piacok kialakításán. Hangsúlyozta, ezek a folyamatok lesznek azok, amelyek hosszú távon, minőségi fejlesztéseken keresztül az ágazat fenntartható működését és a jövedelmezőség javítását biztosítani tudják.


(forrás: hirado.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám