`

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a vendégeket. Az idei esemény fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül.


A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 2-án, hétfőn lesz a MOM Kulturális Központban. Az „Egri Bor Most" program keretében a rendezvényen idén az Egri borvidéket látják vendégül a szervezők. Tíz egri bor kóstolójára felfűzve körbejárják az Egri Csillag és Bikavér jelenét, az aktuális szabályozási kérdéseket, és azt, hogy milyen szerepe van a legjobb dűlőknek a stílus kialakításában. Bemutatkozik az új borvidéki palack is, az „1552 Eger".

A Pár Borpár - játékos kóstolóprogramban a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak. Az „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben elérhető borpárok két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik, így a párhuzamos kóstolással nagyon könnyen megérthető lesz, milyen módon jelennek meg a borban például a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok hatása vagy a fahordós érlelés. A tételek között kiemelten szerepeltetik az idei vendégrégióból érkező borpárokat.

A VinAgora Taste of Hungary - Kóstold körbe Magyarországot! című szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedi. Ebben a gazdag kínálatban nyújt segítséget a Taste of Hungary válogatás, minden kategóriának egy-egy olyan csúcsminőségű borát ajánlva, mely érmet érdemelt a VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják többek között, hogy milyen egy etalon Olasz rizling, Kékfrankos, Bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen Aszú. Idén külön figyelmet szentelünk az Egri borvidék borainak.

A legendás házasításairól ismert történelmi borvidék folyamatos fejlődésben van, és nem csak a Bikavér stílusa került helyre az elmúlt években, hanem az is bebizonyosodott, hogy az egri bor jóval több ennél. A fesztiválon kóstolhatók lesznek a borvidék legjobb dűlőinek sokszínűségét megmutató, legmagasabb minőségi kategóriába sorolt Grand Superior borai.

A Borfesztivál már elengedhetetlen része az idén megújult NÉBIH Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának céljai között nagy szerepet kap a hamisítás elleni küzdelem és a tudásmegosztás, ezáltal a vásárlói tudatosság erősítése. Ennek érdekében a Borfesztiválon is több játékos feladattal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Egri borvidékre koncentrálva a hungarikumok közé tartozó Egri Bikavér és annak fehér párjaként született Egri Csillag jellemző illat- és aromajegyeit ismerhetjük meg egy vakkóstoló során, melyet érdekes illatfelismerő játékkal egészítünk ki. Az élményt kvízkérdések, vaktérkép és egyéb meglepetés aktivitások teszik még színesebbé. A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál. Az esemény támogatója a NÉBIH.

A rendezvény fő támogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. különleges akciókkal és játékokkal készül a Borfesztiválra. További részletek a fesztivál weboldalán.


(forrás: Budapest Borfesztivál)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám