`

Jövőre 5 százalékra csökken több éttermi szolgáltatás áfája, a sörgyártók pedig arra kérik a nemzetgazdasági minisztert, hogy terjessze ki a kedvezményt a csapolt sörre. A kisüzemi főzdék krémjét tömörítő Kraft Sör Egyesület csatlakozásával példátlan összefogás jellemzi a szakmát – írta a Világgazdaság.


A csapolt sörök általános forgalmi adójának csökkentése kapcsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult a Kraft Sör Egyesület – tudta meg a Világgazdaság. A szervezet arra kéri a tárcavezetőt, hogy támogassa a hazai sörfőzők és sörgyártók által előállított csapolt sörök áfájának mérséklését 2018. január 1-jétől. Mint ismert, az éttermi fogyasztás forgalmi adója 27-ről idén 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődik, ehhez a kedvezményezetti körhöz szeretnének csatlakozni a sörösök. Ugyanebben a témában márciusban már a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) közösen érvelt Varga Mihálynak, a Kraft belépésével pedig teljessé vált az összefogás.

A Kraft Sör Egyesület idén jött létre azon kisüzemi sörfőzdék képviseletére, amelyek a legmodernebb technológiákkal és a legmagasabb szakértelemmel főzik a sört, emellett kiemelkedően fontos számukra a hazai sörök állandó, jó minősége, valamint a kézműves sörök pozitív reputációja. A Kraft azzal érvelt a nemzetgazdasági miniszternek, hogy a tagjai által főzött sörök túlnyomó többsége hordós kiszerelésben, csapolt sörként kerül kiskereskedelmi forgalomba. Azt tapasztalják, hogy a kis- és középvállalkozó vendéglátó partnereknek nagy kihívást jelent a szakszerű vendéglátóhelyi kiszolgálás, a hozzáértő csaposok megtartása, képzése. Így kiemelten fontos, hogy helyzetbe hozzák őket, legyen tőkéjük emberi erőforrásra, fejlesztésre. Az egyesület abban bízik, a kérdés költségvetési vonzatát tekintve is kellően erős mérlegelési szempont, hogy e szakértő munkavállalók is adófizetők, az általuk generált többletforgalom pedig több adóbevételt eredményez a növekvő vendéglátóhelyi értékesítés által.

– A csapolt sör áfájának csökkentése közös érdek, növelné a vendéglátók és a sörfőzdék mozgásterét is, a többletet pedig technológia- és termékfejlesztésre, innovációra lehetne fordítani – mondta a Világgazdaság érdeklődésére Dudok Ádám, a Sörműves Kft. (Horizont) ügyvezetője, a Kraft Sör Egyesület elnökségi tagja. Kiemelte: a kedvezményes forgalmi adó abban is segíthetné a kisüzemi sörfőzdéket, hogy kiépítsék és megerősítsék exportpiacaikat. Úgy látja, a hazai szereplőknek a nemzetközi színtéren több helyen lehet keresnivalójuk, nemcsak a visegrádi országokban, hanem Észak- és Nyugat-Európában is.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója szerint örömteli a hazai kisüzemi sörfőzés élvonalát képviselő Kraft csatlakozása, a jövő évi adócsomag összeállítása során pedig érdemes lesz a kormánynak mérlegelnie a szakmai szervezetek által tett javaslatokat. Schillinger Attila a lapnak hangsúlyozta: a csapolt sörök nagy részét itthon gyártják, nagy szaktudást és vendéglátóhelyi hozzáadott szolgáltatást igényel a hordós sör. A kedvezményes forgalmi adó nagyobb mozgásteret teremtene a vendéglátásban az oly sokszor emlegetett bérfejlesztésre, ezáltal biztosítva a szakképzett munkaerőt és magas szolgáltatási színvonalat. Mint mondta, több ezer főnyi szakképzett munkaerő hiányzik a HoReCa (étterem, kocsma, kisvendéglő, szálloda) piacról, az áfacsökkentés nagyban segítené ezeknek az üres álláshelyeknek a betöltését is.

 


(vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám