Az élelmiszerkereskedelmi hálózatok teljesítményét alapvetően határozza meg néhány tényező, mint az elhelyezkedés, a munkatársak teljesítménye, az alapterület, a választék, a versenyhelyzet, és ezek közös eredője: a vásárlóerő.
A GfK egységes módszertan szerint 42 európai országban vizsgálja a vásárlóerő alakulását. Vásárlóerőn az összes elméletileg elkölthető jövedelmet értjük, amellyel a lakosok rendelkeznek. Magyarország régiói, megyéi, járásai és települései között jelentős jövedelmi különbségek figyelhetők meg. Ezeknek részben historikus okai vannak, ugyanakkor dinamikusan változnak is: beruházások valósulnak meg – ipar, idegenforgalom –, amikor az autópálya-hálózat elér egy bizonyos területet; megszűnik egy jelentős munkáltató, a munkaerő, illetve a lakosság elvándorol stb.
A településszerkezet is nagyban meghatározza a jövedelmi viszonyokat, hiszen néhány kivételtől eltekintve minél nagyobb egy település, annál nagyobb a vásárlóereje, összességében és személyenként is. Ez magával hozza az ellátórendszer fejlődését is, hiszen az expanzió során a kereskedők elsősorban ezeket a területeket keresik. Szinergiák alakulnak ki, retail parkok jelennek meg, bevásárlóközpontok létesülnek. Idővel pedig az urbanizációval ellentétes előjelű mozgás – a „kiköltözés” – is beindul, azaz a nagyobb városok nyüzsgéséből sokan az agglomerációba költöznek. Ezért is érdemes bármely üzleti tevékenység – így kiskereskedelem – tervezésekor, menedzselésekor vonzáskörzetben gondolkodni, és ezeket a – kisebb méretük ellenére – potenciálisan magas vásárlóerővel rendelkező településeket is megvizsgálni.
Az élelmiszer-kereskedelem egyszerre több kategóriával versenyez ugyanazért a „pénztárcáért”, hiszen a lakosság jövedelmét lakhatásra, mobilitásra, egyéb szolgáltatásokra is fordítja, és persze a kereskedelmi költéseken belül is meg kell küzdenie a más fogyasztási cikkekkel (telekommunikáció, barkácsáru, vegyi áru, stb.). A GfK jelen elemzése – a teljes élelmiszer spektrum mellett – három termékcsoportot tekint át részletesebben.
A magyarok az összes elkölthető jövedelem hatodát, közel 330 ezer forintot költhetnek személyenként évente élelmiszerre. A legtöbbet – az országos átlagnál 15 százalékkal többet – a Pest megyeiek szánnak erre a kategóriára. Az országos átlagnál ugyanennyivel kevesebbet költhetnek élelmiszerre a szabolcsiak.
Alkoholmentes italokra (30 000 forint/fő/év) közel kétszer annyit költenek a vásárlók, mint alkoholos italokra (16 ezer forint/fő/év), de még ennél is többet dohányárura (32 ezer forint/fő/év).
A regionális különbségek persze itt is jól látszanak, de amíg az összjövedelmet tekintve nyolcszoros a különbség a legelső és a legutolsó település között, addig az élelmiszerre fordítható összegeket véve „csak” háromszoros. Hasonló az arány az alkoholmentes italok termékcsoportnál: a legszegényebb településen élők évente fejenként 12 ezer, a legtehetősebbek 39 ezer forintot költenek üdítőitalokra. Az alkoholos italok kategória esetén már lényegesen nagyobb, hatszoros a különbség. Ennél a kategóriánál valószínűleg erőteljesen megjelenik a minőségbeli differencia is, hiszen a magasabb jövedelműek egészen más forrásból szerezhetik be a kategóriát. Az itt elemzett kategóriák közül a legkisebb különbséget a dohányáru esetén mértük. Azok, akik a legkevesebbet költhetik el, 20 ezer forintot adnak ki erre az élvezeti cikkre egy évben, de a legmagasabb költés is csak 45 ezer forintra rúg.
(Forrás: GfK)