`

Minden várakozást felülmúló érdeklődés övezte, és hatalmas sikerrel zárult az I. SZEGA Nemezetek Sajtfesztiválja.


Az október 28-án megtartott sajtfesztivál szervezői évekkel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy formálják a fogyasztók ízlését; minél több sajtkülönlegességet felvonultatva mutatják meg az érdeklődőknek, hogy megannyi míves sajt létezik.
– Nagy örömünkre a gasztrokultúra egyre nagyobb teret nyer, a sajtok azonban a gasztroforradalomban idáig nem kaptak elég hangsúlyos szerepet. Ezen szeretnénk változtatni. Megmutatjuk a közönségnek a legfinomabb külföldi sajtokat, hogy alakuljon, finomodjon az ízlésük, ezzel párhuzamosan pedig erősítjük és kiemeljük a magyar termékeket. Ezért rendezzük meg évek óta a Nemzetek Sajtversenyét, idén pedig első alkalommal tartottuk meg a Nemzetek Sajtfesztiválját. A rendezvény minden várakozást felülmúlt. A hatalmas érdeklődés azt bizonyítja számunkra, hogy van igény a minőségi sajtokra, a kifinomult sajtfogyasztásra, éppen ezért folytatjuk a kultúrált, minőségi sajtfogyasztás misszióját. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a most megalapított szervezet, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének Magyar Páholya is, amelynek Gábossy Árpád nagykövete, Bognár Gábor és Tóth Tamás pedig tagja lett. A nagyközönség ízlésének formálásán túl komoly szakmai szerepet is ellát a társaság. Az elkövetkezendőkben komplex segítséget nyújtunk a sajtkészítőknek a technológiai folyamatoktól kezdve a marketingig számos területen – mondta Gábossy Ádám, az I. Nemezetek Sajtfesztiválját szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője, a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe Magyar Páholyának vezetője.

A sajtfesztiválon az érdeklődők előadást hallhattak Jámbor László séftől a sajtok gasztronómiában betöltött szerepéről, majd Waller Zoltán sommelier osztott meg érdekességeket a sajtok és borok kapcsolatáról. Az est legizgalmasabb pontja a Magyar Sajtok Versenyének eredményhirdetése volt. A francia sajtlovagokból álló zsűri a Csíz Sajtműhely Baracskai félkemény sajtjának ítélte oda az első díjat. A győztes egyúttal szerepelhet is a 2019-es Mondial du Fromage-on, a világ egyik legrangosabb nemzetközi sajtversenyén.
– Kis és „fiatal” sajtműhelyt üzemeltetünk. Tavaly már indultunk egy megmérettetésen, de csupán azért, hogy lássuk, megálljuk-e a helyünket. Ott is jól szerepeltünk, ez lendületet adott, és beneveztünk a Magyar Sajtok Versenyére. Nem gondoltuk, hogy a világ egyik leghíresebb sajtmestere, Roland Barthelemy elnökölte zsűri mellettünk dönt, sőt még jó tanácsokkal is ellátnak bennünket – hangsúlyozta Kun Anita, a Csíz Sajtműhely vezetője.

 


Magyar Sajtok Versenye 2017

1.     Csíz sajtműhely - Baracskai félkemény sajt
2.     Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14
3.    Bükki Sajtmanufaktúra - Faszenes Tehénsajt
Közönségdíj: Tekeresvölgyi manufaktúra - Matuzsálem-14


 

 


(forrás és kép: SZEGA Kft.)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám