`

Megújította együttműködési megállapodását a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az eseményen elhangzott: a hazai nyerstej átlagár elérte a 101 Ft/kg-ot.


A Vitafort Zrt. 2012 decembere óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor Dabason. A szerződést Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke írta alá.

A cég közel 850 ezer tonna késztáppal egyenértékű terméket állít elő valamennyi haszonállat számára. Ezzel Magyarország takarmányellátásának több mint 25 százalékát koordinálja. Kulik Zoltán vezérigazgató elmondta, hogy a Vitafort a magyar tejelőszarvasmarha-takarmányozás területén piacvezető pozíciót tudhat magáénak, s közel 400 nagyüzemi partnerrel áll kapcsolatban. Hozzátette, a partnerspecifikus takarmányozási rendszer, valamint a célirányos állattenyésztési és takarmányozási szolgáltatások kialakítása, azok telepi alkalmazása szoros szakmai együttműködést eredményeznek hosszú távon a nagyüzemi gazdaságokkal. A cég kutatás-fejlesztési tevékenysége is a piaci igényekre keres választ a telepi visszajelzések alapján, folyamatosan keresi az alapanyagellátás alternatíváit a hatékonyság, az eredményesség és a versenyképesség növelésének igényével. A vezérigazgató hozzátette, a cég számára különösen fontos, hogy az ágazat valamennyi szereplője közös platformon hatékonyan képviselje és szolgálja a magyar tejágazat érdekeit és stabilan megalapozza a nemzetgazdaságban betöltendő helyzetét a jövőben is.

Mélykuti Tibor a tejágazat kilátásaival kapcsolatban elmondta, hogy a hazai ágazat több éve tartó mennyiségi és ár-kilengésekkel tarkított időszakon megy keresztül. A tejzsír-árak 2017 végére Európa-szerte visszarendeződtek. A fölözött tej spotárak és a holland nyerstej spotárak fél év alatt megfeleződtek. A tejtermékek iránti kereslet továbbra is fennáll és erős, de a kínálat ezt jóval felülmúlja. Megjegyezte, az Európai Bizottság továbbra is maga előtt görget egy közel 400 ezer tonnás soványtejpor intervenciós készletet.

Mint mondta, a Terméktanács 2017 óta egyre gyakrabban kénytelen újra hatósági bejelentéseket tenni a nagykereskedőknél feltűnő gyanúsan olcsó import UHT tejek és félkemény sajt tömegtermékek ügyében. Hozzátette, a tejágazat szereplői és a kormányzat erőfeszítéseinek eredményeképpen a hazai nyerstej-átlagár elérte a 101 Ft/kg-ot. Szerinte ezt az árpozíciót stabilizálni és erősíteni kellene. Kulik Zoltán és Mélykuti Tibor egyetértett abban, hogy a tejtermelőknek, a feldolgozóknak, illetve a magyar takarmányiparnak egyaránt érdeke, hogy a hazai tejágazat stabil maradjon.


(forrás: Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács)


X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám