`

A Tej terméktanács és az Agrármarketing Centrum idei „Tejszív” kampánya 2018. május 31-én zárult, június elsején pedig a tejvilágnapi ünnepséget tartották meg a szakmai szervezetek.


2018. június elsején minden a tej körül forgott a budapesti Duna-parti Café del Rióban: egyfelől ez a nap a tej világnapja, másfelől – ehhez kapcsolódva – rendezte meg a Tej terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen az idei „Tejszív” kampányt lezáró eseményét a gyerekek számára.

A kampány két nagykövete, Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszók – akik szívügyüknek érzik a hazai tej- és tejtermék fogyasztásának népszerűsítését – ezen a rendezvényen személyes jelenlétükkel is támogatják a hazai tejfogyasztás ösztönzését. A gyerekeknek a tejfesztivál számos érdekes programmal és edukációs játékokkal egészült ki. Az „Álmaim tejesdoboza” elnevezésű rajzverseny legjobbjai értékes nyereményeket kaptak. A „Gladiátor Run" keretében csapatokba szerveződve ügyességi játékokban tették próbára erejüket a két nagykövet vezetésével. Egyensúlyérzéküket tejesbögrékkel teli tálcával szörfdeszkán tesztelték, s emellett kézműves foglalkozásokon mérették meg tehetségüket. Két sportolás és foglalkozás között pedig kizárólag tejet és tejterméket fogyaszthattak frissítőként.

Az idei „Tejszív” kampány a világnap előtt, május 31-én zárult. A terméktanács által létrehozott és az AMC által közösen támogatott, kifejezetten edukációs céllal kialakított „Tejkamion” tavaly országszerte 75, az idén 80 helyszínen, összesen közel 15 ezer diák és pedagógus számára mutatta be a tej- és tejtermékfogyasztás pozitív hatásait, illetve az egészségtudatos táplálkozás előnyeit. (Ha ez nem lett volna elég, Kenderesi Tamás pénteken még inkább megerősítette a hasznosságát: mint mondta, amikor edzések és versenyek előtt tejet ivott, érzékelhetően jobban úszott.)

A 2018. évi tavaszi promóció célja volt még – a sportolókkal való népszerűsítésen túl –, hogy erősödjön a fogyasztói tudatosság, a minőségi, valóban tehéntejből készített termékek (tej, vaj, túró, tejföl, joghurt, kefír, kakaós tej, sajt) előnyeinek megismertetése, a lakosság pontos tájékoztatása. A kampány középpontjában a gyerekek, a fiatalok, a tinédzserek és fiatal felnőttek álltak, mivel az MDOSZ adatai alapján a 4-10 éves gyermekek 35 százaléka kritikus határérték alatti mennyiségben fogyaszt kalciumot, holott az a csontfejlődéshez nélkülözhetetlen.

De általánosságban is igaz, hogy kevés tejet és tejterméket fogyasztanak a magyarok. A statisztika szerint a hazai napi átlagos tejfogyasztás 1,8 dl, holott az egészség megőrzése szempontjából napi fél liter volna a kívánatos. Vajból is személyenként átlag évi 1 kg fogy az EU-átlag 3 kg/fő/évhez képest, sajtból is kétszer többet esznek az uniós polgárok. Laktózérzékenyként sem kell lemondani senkinek ezekről, ugyanis szinte minden tejtermék elérhető laktózmentes változatban is.

Aki a megszokottnál több tejet és tejterméket kíván a hűtőjébe tenni, ajánlott, hogy Tejszív-logóval ellátott terméket vegyen. Miért is? A csomagoláson lévő embléma a garantálja, hogy az adott tejtermék eléri, sőt ‒ egy vagy több paraméter esetében ‒ akár még meg is haladja a hatályos élelmiszer-szabályozásban foglalt rendkívül fontos kritériumokat. A gazdák és a friss tej feldolgozásával foglalkozó szakemberek azon munkálkodnak, hogy az általuk előállított tejtermékek a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfeleljenek, biztonsággal fogyaszthatóak, ízletesek legyenek és a kíméletes technológiáknak köszönhetően megőrizzék értékes összetevőiket. Mivel a magyar élelmiszer-biztonságot garantáló szabályozások a kontinens egyik legszigorúbb rendelkezéseit írják elő, itthon ezeket a termékeket is sokkal szigorúbban ellenőrzik, mint esetleg más uniós államban.

Mindet egybevéve a terméktanács – egyébként régi, de találó – szlogenje kifejezi a tej összetettségét: a tej ugyanis „élet, erő, egészség”…

 


Minden téren hasznos

A tej és a tejtermékek olyan létfontosságú tápanyagokat (ásványi anyagokat, vitaminokat, bioaktív anyagokat, zsírsavakat, fehérjéket stb.) rejtenek, amelyekre minden életkorban szükség van. Egy pohár félzsíros tej energiatartalma mindössze két almáénak felel meg, így nyugodtan fogyaszthatják a diétázók is.
A kalciumot – mivel nem termeli az emberi szervezet – a táplálékkal kell felvenni, naponta 1000-1200 milligrammot. Erre a tej a legideálisabb, mert optimális és jól emészthető formában van benne fehérje, tejzsír, tejcukor, D-vitamin, foszfor, egyéb vitaminok és ásványi anyagok.


A kézműves sajtokat népszerűsítik

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel; a kezdeményezés pénteki budapesti sajtóbemutatóján a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is felhívták a figyelmet. Sándor Zsolt, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője elmondta, legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és ezek száma egyre bővül.



(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám