`

Elfogadhatatlannak tartja az élelmiszerek eltérő minőségét az unión belül az Európai Bizottság elnöke. A testület hamarosan iránymutatást terjeszt elő, amelynek segítségével a nemzeti hatóságok kezelni tudják az ilyen eseteket.


Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai, az Európai Parlamentben megtartott évértékelő beszédében kiemelte, nem lehetnek másodrangú fogyasztók a szlovákok és a magyarok, az európai jog ezt tiltja.
– Az egyenlők uniójában nem lehetnek másodrendű fogyasztók. Nem fogadom el, hogy Európa egyes részein azonos csomagolással és márkajelzéssel alacsonyabb minőségű élelmiszereket árulnak az embereknek. A szlovákok nem érdemelnek kevesebb halat a halrudacskáikba, a magyarok kevesebb húst a húsételeikbe, a csehek kevesebb kakaót a csokoládéjukba – mondta az EB elnöke.

A visegrádi országok az év elején hívták fel a figyelmet arra, hogy egyes multinacionális vállalatok ugyanolyan márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékeket forgalmaznak a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában.

Juncker szerint a nemzeti hatóságokat kell a megfelelő jogosítványokkal ellátni az illegális gyakorlatok megszüntetéséhez. Bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben az EB iránymutatást terjeszt elő a kétféle minőségben forgalmazott termékekről. Ez segítséget nyújt a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok számára, hogy a hatályos uniós fogyasztóvédelmi jog hatékonyabb alkalmazásával azonosíthassák és kezelhessék az indokolatlan eltéréseket. További részletek a témáról itt olvashatóak.

 

Szigorítás jöhet

 

Támogatást kérhetnek az élelmiszerek minőségének tesztelésére az Európai Bizottságtól azok az uniós tagállamok, amelyek az élelmiszerek kettős minőségére gyanakszanak – jelentette be Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért és fogyasztópolitikáért felelős biztosa csütörtökön a morvaországi Jihlaván, a cseh parlamenti alsóház mezőgazdasági bizottságának ülésén. Az élelmiszerek minőségének  vizsgálatára a bizottság egymillió eurót különít el idei költségvetésből. További egymillió eurót pedig a tesztelési módszerek kidolgozására fordítanak.

Jourová úgy vélte, hogy a probléma orvoslásának leggyorsabb útját a hatályos európai jogvédelmi törvények szigorítása hozhatja. A biztos arra számít, hogy az újabb tesztelések több tucatnyi terméknél mutatnak ki majd eltéréseket a minőséget és az összetételt tekintve, amelyek alapján azután eljárást kell kezdeményezni a gyártókkal, esetleg a forgalmazókkal szemben. Vera Jourová hangsúlyozta: az illetékes nemzeti szerveknek önállóan kell meghatározniuk, hogyan érik el azt, hogy a vitatott termék eltűnjön a piacról vagy javuljon annak minősége.


(forrás: Európai Bizottság/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám