`

Számos hibát feltárt a NÉBIH tavaszi hobbivirágvetőmag-ellenőrzési sorozata. Az 50 megvizsgált közül 11-gyel volt probléma, többek között 6 tétel csírázóképességével, egynek pedig a tisztaságával voltak gondok.


A NÉBIH rendszeresen ellenőrzi – a zöldségmagok mellett – a virág-vetőmagokat a kiskereskedelemben. Az idei tavaszi vizsgálatsorozat alkalmával 12 kiskereskedelmi árusítóhelyen (a gazdaboltoktól a szupermarketekig) összesen 50 tételből vettek mintát a hivatal szakemberei, amiket a NÉBIH vetőmagvizsgáló laboratóriumában ellenőriztek. A mintavételek túlnyomó többsége márciusban zajlott, amit – a pár szemes és üres vetőmagtasakokról szóló sajtóhírek és a közösségi médiában megjelenő lakossági panaszok miatt – májusban újabb célzott vizsgálatok követtek.

Az ellenőrzés-sorozat kiemelt fajai a százszorszép és a körömvirág voltak, amelyekből 15-15 mintát vizsgáltak. Emellett két rézvirág és kínai szegfű, valamint egy-egy selyemmályva, törökszegfű, petúnia, törpenapraforgó, csillagos dorottyavirág, szagos bükköny, csüngő oroszlánszáj, erdei nefelejcs, piros gyűszűvirág, lobélia és estike tétel, valamint több vegyes magtétel ellenőrzésére is sor került.

A fő vizsgálati paraméterek között, a megfelelő csírázóképességen túl, a magtömeg és a magszám ellenőrzése szerepelt. A magtömegnél azt vizsgálták a szakemberek, hogy a tasakokban lévő magvak tömege megegyezik-e a csomagoláson szereplő adattal. A magszámnál pedig, hogy darabra annyi mag van-e a csomagban, amennyit ígértek. A magtömeg szempontjából 4 terméknél (egy-egy kínai szegfű, petúnia, lobélia és estike) kicsivel alacsonyabb volt a gramm mennyiség, mint ami a tasakon szerepelt. Pozitív tapasztalat azonban, hogy a magszám minden esetben – még a kisebb tömegű tételeknél is – megfelelő volt. Sőt, a legtöbb esetben a magvakat ráadással adagolták. Így tehát nagy valószínűség szerint – a csírázóképesség mértékétől függően – valóban az elvárt számú növény fejlődhetett ki a tasakok tartalmából.

A 11 kifogásolt vetőmagtétel közül 6-nak a csírázóképességével, egynek a tisztaságával voltak gondok. További 4 esetben magtömeggel kapcsolatos problémát tapasztaltak a szakemberek, azonban mivel a magmennyiség ezekben az esetekben is megfelelő volt, nem volt szükség további intézkedésre. A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, utóbbit összesen mintegy 200 000 Ft értékben.

Magyarországon a virág-vetőmagtermesztés elenyésző mértékű, így a polcokon hazai termésből származó mag csak elvétve található. A magyar és a külföldi kiszerelők is jellemzően holland virágmagot árusítanak. Az ellenőrzések tapasztalata továbbá az is, hogy míg évek óta hasonló áron kínálják a magokat az üzletek, addig napjainkban egyre kevesebb vetőmagot tartalmaznak a tasakok. Vásárláskor érdemes figyelemmel lenni az ár-mennyiség vonatkozásra is.


(forrás: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám