`

Az Európai Bizottság következő költségvetési ciklusra sem tervezett be semmilyen közvetlen ás átmeneti nemzeti támogatást a dohányágazat számára. Utóbbit viszont a kormány fontosnak tartja. Mint ahogy a Madosz is a termelés folytatása mellett áll ki.


A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a mezőgazdaságnak nyújtott európai uniós támogatások és az átmeneti nemzeti támogatások 2020 után is megmaradjanak – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) jubileumi konferenciáján pénteken, Nyíregyházán.

Tarpataki Tamás előadásában emlékeztetett, a dohánnyal foglalkozó gazdák számára kedvező uniós szerkezetátalakítási támogatás 2014-es kivezetésével új ágazati dotációkat vezetett be a kormány. Az átmeneti nemzeti támogatás és a de minimis – azaz a csekély összegű – mezőgazdasági támogatás segítségével a termeléssel érintett hátrányos helyzetű északkelet-magyarországi régióban sikerült megőrizni a mezőgazdasági foglalkoztatottság szintjét.
– Ebben a rendszerben a 2020-as év lesz az utolsó, 2021-től pedig új uniós költségvetési periódus indul, amely hatással lesz az európai dohányvertikumra is – mondta a helyettes államtitkár.

Szavai szerint az Európai Bizottság tervezetében a következő ciklusra sem tervezett be semmilyen közvetlen, termeléshez kötött támogatást a dohányágazat számára, nincs mód a piaci támogatás igénybevételére, illetve nem tett javaslatot az átmeneti nemzeti támogatások folytatására sem. Megjegyezte, Magyarország fontosnak tartja az átmeneti nemzeti támogatások fenntartását annak érdekében, hogy 2020 után is megfelelő és stabil gazdasági környezetben dolgozhassanak a munkaigényes, nagy hozzáadott értéket termelni képes mezőgazdasági ágazatok.

A helyettes államtitkár elmondta, még nem született megállapodás az Európai Unió következő költségvetéséről, így a közös agrárpolitika (KAP) szabályairól sincs még megegyezés. A költségvetés elfogadását hátráltató problémák, például a Brexit rendezése esetén lendületet fognak kapni a többéves pénzügyi keretről és a KAP-ról szóló tárgyalások, amelyek 2020 végére zárulhatnak le. A késés miatt átmeneti szabályozás bevezetésére tesz javaslatot a Bizottság, ezért valószínűleg a KAP új rendszere még 2021 elején sem indulhat el.

Az eseményen Bényei Illés, a termelőket, a fermentálókat és a dohánykutatókat tömörítő érdekképviseleti szövetség elnöke elmondta, a szervezet megalakítása történelmi jelentőségű volt a hazai dohánytermesztés fejlesztésének szempontjából.
– A Madosz munkája nélkül már rég nem lenne Magyarországon dohánytermelés, ennek szervezettsége pedig az Európai Unió agrárgazdaságán belül is egyedülálló és kiszámítható – utalt az elnök a termelők és felvásárlók közötti termékértékesítési rendszer kialakítására és hatékony alkalmazására. Megjegyezte, az utóbbi években a létszámukban és produktumokban egyaránt megfogyatkozott termelők a következő években sem maradhatnak érdekképviselet nélkül, így folytatni kell a húsz évvel ezelőtt elkezdett munkát.

Magyarországon jelenleg 3500 hektáron 5500-5800 tonna dohányt termelnek évente, az ágazat a teljes hazai mezőgazdasági kibocsátás 0,1 százalékát adja. Az Európai Unióban mintegy 100 ezer hektáron több mint 200 ezer tonna szárított nyersdohányt állít elő az ezzel foglalkozó körülbelül 60 ezer termelő; Magyarország csaknem 3 százalékát adja az uniós termelésnek.

 

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám