`

Az OMSZ agrometeorológiai előrejelzése szerin a Dunántúlon komoly havazással, a hét végétől pedig eddigi legerősebb hideghullámával „mutatja meg erejét” még a tél. Kérdéses, hogy mindez milyen hatással lesz a mezőgazdasági kultúrákra. A belvizes területek kiterjedése nőni fog.


A február eddig az átlagosnál általában jóval több csapadékot hozott. Az esős ősz és december hatására a talaj országszerte csaknem telítődött nedvességgel, így az idén lehullott csapadék sokfelé már nem tudott beszivárogni. Az elmúlt héten sokfelé ismét 10 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék hullott, főleg hó formájában. A hó nagyobb része azonban gyorsan elolvadt, vagy meg sem maradt, számottevő hóréteg ezen a hétfőn reggel csak a Dunántúli- és az Északi-középhegység térségében volt. A csapadékos idő hatására tovább nőtt a belvizes területek kiterjedése, főleg a Tisza és a Körösök mentén.

A hőmérséklet az elmúlt héten az átlag körül alakult. Az éjszakákat többnyire nem túl erős fagyok, a nappalokat pedig pár fokkal 0 fok fölötti értékek jellemezték. A leghidegebb hétfő reggelre alakult ki, pl. a nógrádi havas tájakon -10 Celsius-fok alatti értékek is előfordultak. A növények döntő része így maradt nyugalmi állapotban. A talaj hőmérséklete 5, 10 és 20 cm mélyen többnyire +1 és +3 fok között alakul az országban, azaz továbbra sincs számottevő talajfagy (eddig egész télen alig volt). Az őszi vetések eddig jól telelnek.

Ezen a héten igazi téli idő várható, sokfelé kiadós csapadékkal. A heti összcsapadék (február 26-án reggelig) a jelenlegi számítások szerint északkeleten 2 mm alatt marad, ugyanakkor a délnyugati országrészben a 40 mm-t is meghaladhatja. A csapadék egy része hónak ígérkezik, eső az Alföldön eshet, míg a Dunántúlon akár komoly hóréteg is kialakulhat. A hét legvégére megszűnik a csapadék és ezt követően szárazabb idő következik. Viszont ezzel együtt északkelet felől sarkvidéki eredetű légtömegek érkezhetnek térségünkbe, olyannyira, hogy a tél eddigi leghidegebb léghulláma áraszthatja el a Kárpát-medencét. Február legvégén akár -15 Celsius-fok alatti éjszakai minimumok is előfordulhatnak. Az előrejelzésben egyelőre van bizonytalanság, de jelenleg ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A talaj hőmérséklete a hét végéig alig változik, majd onnantól jelentősen csökken, és akár számottevő talajfagy is kialakulhat. A sok csapadék miatt a belvizes területek kiterjedése valószínűleg tovább fog nőni.

További részletek itt.


(OMSZ)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám