`

A 2018/2019-es gazdasági évi globális búzatermésről szóló első előrejelzések szerint az Európai Unióban és Oroszországban csökkenhet a termelés. A hazai búzatáblák nagy része jó állapotban van.


Az igen korai előrejelzések szerint az Európai Unióban durumbúzával együtt 148-151 millió tonna lehet az idei búzatermés. Magyarországon hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre a 2018. évi termelésről, ugyanakkor a Tallage szakértői a termőterület zsugorodása és a hozam gyengülése miatt egyelőre 4,9 millió tonna (–4 százalék) búza betakarítását valószínűsíti. A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 965 ezer hektáron került a földbe őszibúza-vetőmag 2017 őszén, amelynek mindössze 1 százalékán pusztult ki a növényzet. Az hazai állományok 60 százaléka volt jó és 29 százaléka közepes állapotban 2018. április elején, szemben az egy évvel korábbi 47 és 36 százalékkal.

Az USA-ban a kukorica és a szója termőterülete sem változik számottevően az idén a 2017. évihez képest, és megközelítőleg ugyanakkora területet, 36-36 millió hektárt foglalnak majd el. Az Európai Unióban sem várható számottevő változás, 8,6 millió hektár lehet az idén is a kukoricatermő-terület. A magyarországi vetési szándékról egyelőre nem áll rendelkezésre hivatalos adat, ugyanakkor a francia szakértők 1 millió hektár termőterületet jeleznek, a 2017. évihez hasonlót. Magyarországon április derekán még nem álltak rendelkezésre hivatalos adatok a szója idei vetésterületéről sem, mindenesetre a franciaországi szakértők 81 ezer hektárt jeleztek.

Az Európai Unió az egy évvel korábbinál 18 százalékkal kevesebb, azaz 3,9 millió tonna repcemag/canola importjára szorul a 2017/2018. gazdasági évben a Tallage elemzői szerint. A magyarországi repcemag-termést 958 ezer tonnára jelzik a francia elemzők, ami mindenkori rekord lenne. Ezt a hozam várható javulására alapozzák, amit egyelőre a Földművelésügyi Minisztérium állapotminősítésre vonatkozó tájékoztatása is megerősít. Az ősszel elvetett 293 ezer hektár mindössze 1 százalékán pusztult ki a növényzet, és az állományok 67 százaléka volt jó, 25 százaléka közepes állapotban április elején.

A Tallage elemzői a napraforgómag-termelés bővülésére Oroszországban, Ukrajnában, Szerbiában, az USA-ban és a Dél-afrikai Köztársaságban számítanak a 2018/2019. gazdasági évben, miközben az EU-ban, Kazahsztánban és Moldovában csökkenést jeleznek. Az Európai Unióban 4,2 millió hektárról (–2 százalék) 2,1 tonna/hektár átlaghozammal számolva 9 millió tonna körüli napraforgómag-termést prognosztizálnak a szakértők. Ez a végső termőterület és a következő hónapok időjárása függvényében még változhat. Magyarországon 676 ezer hektárt foglalhat el a növény az idén.

További részletek itt.



(forrás: AKI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám