`

Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta a búza genetikai állományát, ami megnyitotta az utat jóval táplálóbb és az éghajlathoz jobban alkalmazkodó búzafajták nemesítése, a gabonaallergiában szenvedők életminősége javítása előtt. A kutatásban magyar tudós is részt vett.


A kenyérbúza genomja mintegy 16 milliárd bázispárból áll, ami azt jelenti, hogy nagyjából ötször nagyobb, mint az emberé. A kutatók a 21 kromoszómán 107 ezer gént azonosítottak. A kenyérbúza genomjának szekvenálása nagy kihívást jelentett a kutatók számára annak összetettsége miatt, mivel az három algenomból áll és genomjának több mint 85 százaléka ismétlődő elemek. Az ismétlődő szekvenciák azt jelentik, hogy a genom hatalmas részei nagyon hasonlítanak egymáshoz, ezért nehéz megkülönböztetni az algenomokat, és helyes rendben összerakni a genomot – áll a Science Advances című tudományos folyóiratban, amelyben a mintegy 2400 tagú Nemzetközi Búzagenom-szekvenáló Konzorcium (IWGSC) közölte kutatási eredménye. A konzorcium tagjai 13 éven át dolgoztak a szekvenáláson.

– Ez nagyban felgyorsítja az erőfeszítéseket a mezőgazdaságilag fontos búzafajták, köztük olyanok azonosítására, amelyek segíthetnek a nagy gombabetegségek legyőzésében – mondta Kosztya Kanyuka, az IWGSC tagja.

A kenyérbúzát a világ lakosságának több mint egyharmada fogyasztja. A búza teszi ki az emberek által elfogyasztott teljes kalóriamennyiség és fehérje majd 20 százalékát. Fontos vitamin- és ásványi anyagforrás.


Magyar kutató is dolgozott


„A búza genomjának szekvenálása alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy magyar, ausztrál, norvég, német és kínai kutatócsoportoknak sikerült új lehetőségeket feltárni a gabonaallergiában szenvedők életminőségének javítására, a csoport tagja volt az MTA Agrártudományi Kutatóközpont három munkatársa” – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

A folyóiratban közölt kutatás eredményeit összegző cikk vezető szerzője Juhász Angéla, a nyugat-ausztráliai Murdoch Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ és az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet kutatója.
– Az eredmények a csökkent antigén- és allergéntartalmú búzafajták nemesítéséhez visznek közelebb. Ha ismerjük ezeket a fehérjéket, értjük a kenyérbúzára jellemző genetikai változatosságot és a növényre hatást gyakorló környezeti tényezők szerepét, akkor segíteni tudjuk a nemesítőket és az élelmiszeripart olyan élelmiszerek előállításában, amelyeket majd azok is fogyaszthatnak, akiknek egyébként tartózkodniuk kellene a búzaalapú élelmiszerek fogyasztásától – magyarázta Juhász Angéla.

A kutatók a vékonybél autoimmun betegsége, a lisztérzékenység (cöliákia), valamint a búzaallergia különböző típusainak genetikai hátterét, kiváltó okait vizsgálták. A búza fogyasztásával, lisztjének belélegzésével kapcsolatos megbetegedések közé tartozik a bőr- és emésztőrendszeri tünetekkel jelentkező ételallergia, a fizikai aktivitást követően fellépő anafilaxia (WDEIA), valamint a pékeket, sütödei dolgozókat érintő pékasztma. A lisztérzékenység és a búzaallergiák jellemzően nem gyógyíthatók: jelenleg az egyetlen jó megoldás a búza-, valamint a rozs- és árpaalapú élelmiszerek kerülése, a gluténmentes táplálkozás.
– Ebben az óriási projektben a búza minőségét elsődlegesen meghatározó tartalékfehérjék és rokon fehérjecsaládjaik azonosításáért voltam felelős – mondta Juhász Angéla. – Ezt a referencia genomszekvenciát és az azonosított fehérjecsaládokat használtuk a búza allergénjeinek és a lisztérzékenységgel kapcsolatos fehérjéinek azonosítására és mennyiségének vizsgálatára, különböző környezeti stresszhatások alkalmazása mellett.


Beavatkozási lehetőség


Mint mondta, a környezeti hatások szerepének feltárása a kutatás másik fontos eredménye. Az egyes fehérjék eltérő mennyiségben termelődnek a búzaszemben.
– Ha a tenyészidőszak végén hűvösebbre fordul az időjárás, akkor a pékasztmát kiváltó és az ételallergiával kapcsolatos fehérjék koncentrációja megemelkedik. Másfelől, ha a virágzás alatt hőstressz éri a kenyérbúzát, akkor nagyobb mennyiségben fejeződnek ki a cöliákiával és a WDEIA-val kapcsolatos fehérjék – magyarázta Juhász Angéla.

A kutató megjegyezte, ismerve az immunreaktív fehérjeszakaszok fehérjén belüli pozícióját és az ezen fehérjéket kódoló gének kromoszómán belüli elhelyezkedését, lehetőség nyílik a csökkentett allergén- és antigéntartalmú búzafajták azonosítására, nemesítésére.
– Így például genomszerkesztési módszerek segítségével célirányosan módosíthatjuk vagy távolíthatjuk el az immunreakciót kiváltó szakaszokat anélkül, hogy megváltoztatnánk a fehérjének a búzanövény élettani folyamataiban vagy funkcionális tulajdonságaiban betöltött szerepét. A most azonosított fehérjeszakaszokra tervezett genetikai és biokémiai markerek pedig lehetőséget nyújtanak a kedvező összetételű és tulajdonságú fajták szelektálására, a nyersanyag összetételének feldolgozóipari ellenőrzésére – számolt be a lehetőségekről.


(MTI)

 


4,84 millió tonna őszi búza termett az idén

Befejeződött az őszi búza aratása, csaknem 950 ezer hektárról 4,84 millió tonnát arattak le Magyarországon - közölte az agrárminiszter csütörtökön Csornán, a Magyarok Kenyere program Győr-Moson-Sopron megyei gyűjtőnapján. Nagy István hangsúlyozta, hogy biztosított az ország ellátása, ez a mennyiség húszmillió embernek is elegendő.
Közölte, az országos termésátlag hektáronként 5093 kilogramm, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 5320 kilogramm. Az étkezési és a malmi búza országos aránya 50-50 százalék, a megyében 60-40 százalék. A miniszter elmondta, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt az idei termésmennyiség 7,5 százalékkal marad el a tavalyitól, a hektáronkénti hozam 6,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. Kedvező ugyanakkor a termelőknek, hogy magasak az exportárak, amelyek ellensúlyozzák a terméskiesést. Az idei termésből is több mint kétmillió tonnát exportálhat Magyarország. (MTI)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám