`

Főként az Alföld területén fokozódott a vízhiány, és a héten is csak elvétve lehet némi csapadékra számítani, pedig az őszi vetések fejlődéséhez nagy szükség lenne a meleg mellett a nedvességre is – áll az OMSZ előrejelzésében.


Az elmúlt héten bár többször is esett, de az 5 mm-t csak a Dunántúl északi harmadán, illetve az ukrán határ mentén haladta meg a lehullott csapadék mennyisége. A délnyugati országrészben és az Alföld túlnyomó részén is 1 mm alatt maradt a heti csapadékösszeg. A heti középhőmérséklet pár fokkal az átlagos érték fölött alakult azzal együtt is, hogy a hét első felében sokfelé voltak éjszakai fagyok, sőt szerdán hajnalra a déli tájakon is többfelé hűlt -5 és -7 fokig a levegő. Ugyanakkor vasárnap 19-24 fokig emelkedett a hőmérséklet. A talaj hőmérséklete általában 6 és 9 fok között alakult a héten.

A Duna-Tisza közén és foltokban a Tiszántúlon is az aszály jelei mutatkoznak. A talaj nedvességtartalma a felső 20 cm-es talajrétegben 40%, a Dél-Alföldön 30% alá csökkent, ami már kritikusan alacsony érték. Emellett a mélyebb rétegekben is szükség lenne további nedvességre. A telítettséghez képesti vízhiány a fölső 1 méteres rétegben északon 25-40 mm, a déli országrészben jellemzően 70-120 mm között van. A meleg időben a fejlődésben lévő őszi vetések mélyre lenyúló gyökerei a legtöbb helyen még elegendő nedvességet találnak a talajban, de a további jó ütemű fejlődéshez igen nagy szükség lenne kiadós csapadékra.

E hét első napjaiban átvonul egy hullámzó frontrendszer, melyből többfelé várható eső, de a csapadék mennyisége csak az Őrség és a Zalai dombság területén haladja meg az 5 mm-t, máshol általában 2 mm alatt marad. A hét további részében csak súrolják térségünket az időjárási frontok, de jellemzően száraz marad az idő, sok lesz a napsütés, és a megelőző időszakhoz képest mérséklődik a szél. Visszatérnek a hajnali fagyok, de -5 fok alatti hőmérséklet nem valószínű. A hétvégéhez képest lehűl az idő, a hét első felében 9 és 13 fok körül alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, majd csütörtöktől ismét melegedés kezdődik a hét második felében már 20 fok közeli maximumokkal. Újabb hidegfront vasárnap valószínű, de a jelenlegi számítások szerint kiadós csapadék ebből sem várható. A szárazság miatt továbbra is nagy a veszélye a vegetációs tüzeknek.


(forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám