`

Országszerte megkezdődött a júniustól jellemzően augusztusig termő – „áttelelő” – vöröshagyma betakarítása. Már januárban elfogyott a tavalyi magyar hagyma, a következő hónapokban a hazai áru újra megjelenik a piacokon, üzletekben. Az ágazatban egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség.


Vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonna az éves hazai termésmennyiség. Ezzel az éves fogyasztásnak jelenleg csak mintegy 50-60 százalékát tudja lefedni az ágazat. Magyarországon az éves vöröshagyma-fogyasztás mintegy 10-12 kg/fő. A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben ma már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A hazai piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így a lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyezni. 

Bár a vöröshagyma termőterülete az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A területalapú támogatások adatai szerint 2018-ban mintegy 1470 hektáron termesztették. A fő vöröshagyma-termőterületek: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye. A termesztési hagyományok és a termelési adottságok együttesen határozzák meg a termőterületek elhelyezkedését.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt 2017 tavaszán hagyma-munkacsoport jött létre, ami hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. Alapvető cél, hogy amely időszakokban van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő maradjon. Alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a vöröshagyma frisspiaci termékké vált, hiszen itt azok az európai termelők vannak versenyelőnyben, akik nagyobb hozamot állítanak elő a jó minőségből, valamint rendelkeznek megfelelő tárolókapacitással. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti.

A munkacsoport szerint a jövőben jól tervezett áttelelőhagyma-termesztéssel növelhető a hazai áru szerepe, ami időben és mennyiségben illeszkedik a tavaszi (tavasszal vetett, ősszel termő) hagymáéhoz. A technológiában is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarítási technológia, növényvédelem, a gyomirtás, a tápanyag-utánpótlás és az öntözés területére fókuszálnak. Másrészt cél az, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen azonnal értékesíteni. Ehhez tárolókapacitások kiépítése szükséges, amikkel január helyett március-áprilisig kitartana a magyar hagymakészlet.  

A termelők versenyképességének növelése érdekében a hagyma munkacsoport rendszeresen szervez szakmai programokat, konzultációkat. Legutóbb június 4-én, a békési Kamuton tartottak nagyszabású technológiai és fajtabemutatót. Egy helyi termelőnél tavaly ősszel elvetett közel húsz fajtát ismerhettek meg, valamint a modern, hatékony termesztést segítő technológiákat is. A rendezvényen 85 termelő vett részt, az ország nagyobb hagymatermesztőinek kétharmada képviseltette magát. Augusztusban hasonló bemutatót tart a kamara ugyanitt, akkor a tavaszi vetésű hagymák lesznek terítéken.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám