`

A magyarországi halgazdálkodás jövedelmezőségére a 16 milliárd forintos uniós támogatás éppúgy jótékony hatással lehet, mint a jövő évi 22 százalékpontos áfacsökkentés – írta a Világgazdaság.


Tavaly 284 magyarországi vállalkozás foglalkozott halászattal és halgazdálkodással – tizenhárommal több, mint az előző évben –, együttes nettó árbevételük pedig 209 millió forinttal 14,45 milliárd forintra emelkedett a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. adatai szerint. Mérlegeredményük alakulása hullámzó: a 2013-as 390 millió forint veszteség 2014-re 310 milliós nyereségbe fordult, amit 2015-ben 365 millió forintos plusz, tavaly viszont 15 milliós mínusz követett.

Ám a kiszámíthatatlanság ellenére többen látnak fantáziát az ágazatban, amelyben tavaly huszonöt új céget alapítottak, és már az idén is tizenkettőt, miközben az alkalmazottak száma 1564-re nőtt a múlt év végi 1495 főről. A legtöbben alighanem a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (Mahop) keretében pályázható 16 milliárd forintnyi európai uniós forrásra építenek, vagy a halhús áfacsökkentésének kedvező hatásaira, elvégre a sertéstőkehús tavalyi és a baromfihús idei példája után jövőre a halak forgalmi adója is 27-ről 5 százalékra mérséklődik.

A Mahop egyik kis- és középvállalkozásoknak szóló felhívására novemberig pályázhatnak az akvakultúrával foglalkozó cégek, az 1,35 milliárd forintos forrás pedig a környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságukat hivatott segíteni. Egy másik, 1,05 milliárdos támogatási keret a kiírás értelmében jövő év áprilisáig áll nyitva, itt a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelme, illetve helyreállítása a cél. Utóbbinál az érintett vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelői vagy haszonbérlői legalább 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A két felhívásban összesen százharminc cég juthat uniós forráshoz. Ennek alapján az ágazat vállalkozásainak akár 45 százaléka is nyerhet, ha minden érintett cég csak az egyik lehetőségre pályázik.

Legtöbben már most készpénznek veszik, hogy a haláfa csökkentése a pozitív trendfordulat előfutára. A szakmai szervezetek szerint ugyanis a kedvezményes adózás lendületet adhat az akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, egyúttal a fogyasztás növekedését is segítheti. Mivel a halgazdálkodó cégek árbevételének több mint 60 százalékát az export teszi ki, a többség azt várja, hogy amennyiben az árak 15-20 százalékkal csökkennek, meglódul a belföldi halfogyasztás is. Az egy főre jutó 4,6 kilogrammos fogyasztást pár éven belül megduplázni persze ambiciózus terv, de az uniós átlag 22,7 kiló.

 


(vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám