`

Az állattenyésztés jövőjéről tanácskoztak a berlini Zöld Héten az agrárminiszteri csúcstalálkozó résztvevői. A magyar tárcavezető az agrárium legkockázatosabb ágazatának nevezte az állattenyésztést.


„Fenntarthatóság, felelősség, hatékonyság” – ezen kulcsszavak jegyében rendezték meg január 20-án a világ mezőgazdasági minisztereinek az állattenyésztés jövőjéről szóló tanácskozását, melyet hagyományosan minden év januárjában a Berlini Nemzetközi Zöld Hét keretében hívnak össze.

A magyar tárcavezető beszédében elítélte a génmódosítással előállított élelmiszerek termelését és kiállt a magyar álláspont mellett, mely szigorúan tiltja a GMO-s növények köztermesztését. Mint mondta, Magyarország hosszú távú célja, hogy az állati termékek előállítása is GMO-mentes takarmányozással valósuljon meg, ezért a szaktárca a közelmúltban kidolgozta a hazai fehérjenövények termesztésének növelését ösztönző nemzeti fehérjeprogramot. Hozzátette, a tengerentúlról érkező GMO szója kiváltását szolgálja az Európai Szójanyilatkozat is: ezt magyar-német-osztrák kezdeményezésre korábban 14 uniós tagállam fogadta el, és a berlini eseményen további négy unión kívüli ország (Koszovó, Moldova, Macedónia, Montenegró) is csatlakozott hozzá.
F

azekas Sándor a tanácskozáson arról is szólt, hogy az állattenyésztés az agrárium legkockázatosabb ágazata, melyet a nagy ráfordítás és a különféle állati betegségek, járványok, valamint a piaci ingadozások miatt a magas kockázat jellemez. Ezért is tartja a magyar tárcavezető kulcskérdésnek, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikája a következő tervezési időszakban is legalább a mostanihoz hasonló mértékű támogatásokhoz juttassa a gazdákat. Globális szinten megnövekedett a húsfogyasztás, és ennek kielégítésére a miniszter megoldásnak látja a fejlett országokban hatalmas méreteket öltő élelmiszerpazarlás visszaszorítását, illetve a digitális technológiákon alapuló precíziós gazdálkodás minél szélesebb körű elterjesztését. A földművelésügyi miniszter továbbá elfogadhatatlannak értékelte azon elképzeléseket, amelyek a jövő élelmezésében a laboratóriumi körülmények között előállított mesterséges húsoknak vagy a rovaroknak szánnak jelentős szerepet.

Az immár 10. alkalommal megrendezett miniszteri konferencián a résztvevők a világ lakosságának 75 százalékát képviselték. Az esemény egy nyilatkozat elfogadásával zárult, melyben az aláíró miniszterek hangsúlyozzák, hogy mindent megtesznek az állattenyésztési ágazat fenntartható fejlesztéséért.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám