`

Békés megyében egyelőre nem észlelték az afrikai sertéspestist, de mivel jelentős számú sertésállomány van a megyében, így fontos a megelőző intézkedések betartása. A kormányzat tárgyal az EB-al a kárt szenvedett gazdáknak adható támogatásokról.


Békés megyéből kerül ki az ország sertésállományának körülbelül 10 százaléka, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi gazdák tartsák be az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védőintézkedéseket – mondta Bognár Lajos országos tisztifőállatorvos a NAK Békés megyei szervezete által összehívott, az ASP-vel kapcsolatos békéscsabai gazdafórum előtti sajtótájékoztatón.

Megjegyezte, eddig Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben kellett intézkedéseket elrendelni az elhullott vaddisznókban kimutatott ASP-vírus miatt, Békés megyében egyelőre nem észlelték a betegséget. Bognár Lajos hangsúlyozta, tavasszal a megyével szomszédos román területen, Szatmárnémeti közelében jelentették a vírus jelenlétét, ám, ha a járvány nem bukkan fel ismét, az ott elrendelt megfigyelési körzetet hamarosan feloldhatják. Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár elmondta, Heves megyében vélhetően emberi magatartás következményeként jelent meg a vírus, Szabolcsban azonban más a helyzet, oda a fertőzött Kárpátaljáról természetes terjedéssel kerülhetett.

Mostanáig Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Kína, Ausztrália, Oroszország, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia és Kanada pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét (részletek a NÉBIH honlapján). Ezzel kapcsolatban Bognár Lajos elmondta, folyamatosan tárgyalnak a korlátozásokat elrendelő országokkal, próbálják elérni, hogy a regionalizáció elve alapján, csak az adott területről származó sertéshús bevitelét korlátozzák. Az ázsiai országokba a teljes magyar sertéshúskivitel 15-20 százaléka irányult korábban, becslések szerint az ágazatot 11 milliárd forint körüli kár érheti az ASP miatt. Bognár Lajos megjegyezte, a gazdákat tájékoztatják a kártalanítási formákról is, így az igényelhető de minimis és munkahelyteremtő támogatásokról. Hozzátette, tárgyalásokat kezdenek az Európai Bizottsággal is a kárt szenvedett gazdáknak adható támogatásokról.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, Békés megye az ország egyik éléskamrája, ezért kiemelten fontos, hogy az itt tenyésztett sertésállományt megvédjék a vírustól. Rákóczi Attila, a megyei kormányhivatal főigazgatója elmondta, megelőzésként a gazdáknak és az állatorvosoknak is szerveztek már képzéseket az ASP-ről, és tavaly, a madárinfluenza megjelenésekor átalakították a reagálási, készenléti és ügyeleti rendszerüket, amely azóta is életben van.
Privóczki Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia szegedi területi bizottsága állattenyésztési és vadgazdálkodási munkabizottságának tagja közölte, Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyékre vonatkozóan prevenciós céllal javaslatokat, tudományos publikációkat dolgoznak ki a törvényhozók számára.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám