`

Mintegy hatvan sertést kell elpusztítani Sepsiszentgyörgy Őrkő negyedében, ahol a múlt hét végén igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését. 2017 júliusa óta az Romániában 364 920 sertést kellett elpusztítani.


Sepsiszentgyörgy közelében múlt csütörtökön találták meg két elhullott sertés tetemét. Az elvégzett vizsgálatok péntek estére igazolták, hogy az állatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. Kiderült: a disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, többnyire a szeméttárolókból származó ételmaradékkal etették őket a város külterületén élők. Az Őrkő negyedben nevelt valamennyi. mintegy hatvan sertés elpusztítását azt követően rendelte el a hatóság, hogy vasárnap este újabb állat megbetegedését állapították meg közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetőjére hivatkozva.

A hatóság háromkilométeres körzetben védelmi övezetet, tíz kilométeres körzetben pedig megfigyelési övezetet jelölt ki. Fertőtlenítették az érintett gazdaságokat, és korlátozásokat vezettek be az emberek és járművek számára.

A romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA) február elsejei összesítése szerint jelenleg Románia 19 megyéje 302 településén 1137 fertőzésgócot tartanak számon. Ezek több mint fele a Duna-deltában van, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt terjedt el a kór.

A sertéspestis a 2017-es romániai megjelenése óta először jelentkezett Székelyföldön. 2017 júliusa óta az országban 364 920 sertést kellett elpusztítani, hogy így próbálják megállítani a fertőzés terjedését. Eddig összesen 8537 állattartót kártalanítottak, összesen 251,19 millió lej (17,58 milliárd forint) értékben.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám