`

A lángok már több mint harmincezer négyzetkilométeren égették fel a tajgát, ez nagyjából Magyarország területének harmadával egyenlő. A természeti kár hatalmas, a környezetvédők ökológiai katasztrófát emlegetnek.


Négy nap alatt 753 ezer hektárnyi erdőtüzet oltottak el Szibériában – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. A moszkvai tájékoztatás szerint a légierő Il-76-os repülőit 94, Mi-8-as helikoptereit pedig 153 alkalommal vetették be. Az oltás a legnagyobb intenzitással vasárnap folyt, amikor a Krasznojarszki területen és Irkutszk megyében 303 ezer hektáron sikerült elfojtani a lángokat és 56 tűzfészket oltottak el.

A pusztítás az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma helyszínre érkező munkatársát, Alekszander Vorobjovot is megdöbbentette.
– A tűz mérete tényleg hatalmas. Helikopterrel repültünk ide, úgyhogy láttuk az égő vadont. Sajnálom az erdőt – mondta.

A főként Jakutföldön és Krasznojarszk térségében terjedő tűz egyelőre nem fenyeget lakott településeket. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán rendelte el, hogy a fegyveres erők is vegyenek részt a mintegy 3 millió hektáron pusztító erdőtüzek oltásában, amelyek miatt négy régióban – Burjátföldön, Jakutföldön, a Krasznojarszki területen és Irkutszk megyében – hirdettek ki rendkívüli állapotot. Az orosz hidrometeorológiai szolgálat előrejelzése szerint a tűzvész sújtotta területen az elkövetkező napokban is a helyi normánál melegebb, tűzveszélyes marad az időjárás.

A természeti kár hatalmas, a környezetvédők ökológiai katasztrófát emlegetnek. Az Orosz Tudományos Akadémia szibériai tagozatának Krasznojarszki Tudományos Központja (KNC) azt közölte, hogy a mostani tűzvész által megsemmisült szibériai erdőkben a fenyők és lombos fák 60-70 év alatt válnak felnőtt növényekké, ám Szibéria északi részén, Jakutföldön és az Evenki Autonóm Körzetben ehhez legkevesebb 100 év szükséges. A KNC közleményében rámutatott, hogy miközben a szibériai fenyő- és lombos erdőkben korábban 20-50 éves időközönként történtek tüzek, a mocsaras területeken található erdők pedig 100-150 évenként égtek le, addig a klímaváltozás miatt az eredőtüzek közötti szünet mindössze 5-15 évre rövidült le.

– A tűz területe a hosszú szárazság miatt és a tűzfészkek többségének oltására irányuló aktív erőfeszítések hiányában terjedt ki – hangoztatta Szergej Abanyin, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma katasztrófaelhárítási központjának helyettes vezetője. Mint mondta, idén tűzvédelem szempontjából Oroszország egész területén kedvezőtlen helyzet alakult ki, amire az illetékes szövetségi szolgálatok idejekorán figyelmeztették a helyi szerveket. A Volga mentén és Közép-Oroszországban keletkezett tüzeket sikerült idejében elfojtani.


(forrás: Euronews/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám