`

A 2019. november 4-én kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Ezzel indul az agrártárca országfásítási programja.


A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől. A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A tárcavezető szerint állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja a figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése.

Az Agrárminisztérium korábban több fásítást ösztönző programot is indított. A Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak. Az elhagyott honvédségi, valamint barnamezős területek, illetve az elöregedett gyümölcsösök helyett is ajánlja a fásítást az agrártárca.
– Az éghajlatváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat adhat. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az erdőgazdálkodásban paradigmaváltás történt: a klímacélok teljesítése kiemelt feladattá vált – jelezte Nagy István.

Jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.

A kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt. A szemléletformáló kommunikáció célja, hogy a lakosság minél szélesebb körét megszólítsák és bevonják a témába.

Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. A 2019. november 4-én kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 ezer hektáros erdőterület-növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.


(AM/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám