`

Erdészeti génmegőrzési programot indított a tamási székhelyű Gyulaj Erdészeti és Vadgazdálkodási Zrt., amelynek keretében az olasz molyhos tölgy és a kocsánytalan tölgy számára különítettek el magtermelő területeket.


A klímaváltozás hatása egyértelműen tetten érhető, és sokszor bizonytalanná vált, hogy stabilan fel tudjuk-e nevelni az erdőket. Ezért olyan genetikai erőforrás-gazdálkodást kezdtünk el, ami biztosítja a hosszútávon megvalósítható erdőgazdálkodást – mondta Gőbölös Péter, a társaság vezérigazgatója az erdészeti génmegőrzés lehetőségeiről hétfőn, a Tolna megyei Lengyelen rendezett tanácskozás után.

Az olasz molyhos tölgy és a kocsánytalan tölgy genetikai állományának megőrzése érdekében a hőgyészi és a pincehelyi erdészet területén jelöltek ki önálló területet. A vezérigazgató emlékeztetett: az erdészet már 2003-ban létrehozott egy magtermesztő plantázst, ami hosszabb idő alatt hoz eredményt. Az aktív törzsfák feltérképezését – erdőjárással – 1-1,5 éve végzik intenzíven.
– A gyulaji erdészetnél termelt szaporító anyagok később akár kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek, és használhatják a Kárpát-medencében végzendő erdőfelújításoknál – jelezte a vezérigazgató.

A konferencián Borovics Attila, a Nemzeti Agrártudományos és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy a klímaváltozás miatt melegebb és szárazabb nyári időjárásra kell számítani Magyarországon, a júliusi csapadék már jelenleg is nagyon hiányzik az erdőknek.
– Ezért a dunántúli tölgyesek helyét több helyen a szárazságtűrőbb cser veheti át, az Alföld középső részén viszont nagyobb problémát okozhat a változás, ott az a kérdés, hogy megmarad-e az erdő, vagy sztyeppövezet veszi át a helyét – tette hozzá. – Emiatt állománykiegészítéssel kell felújítani az erdőket, amiben nagy szerepe van az új szaporítóanyagoknak.

A szakember kifejtette: a fák által termelt magok, pollenek, magkészlet genetikai diverzitása akár egymilliószorosa is lehet más növényfajoknak, a klíma megváltozása ellen azonban az örökítő anyagok sokszínűsége kevés. A jelenleg zajló klimatikus folyamat ugyanis sokkal gyorsabb, mint az, ahogy a fafajok diverzitásukkal alkalmazkodni tudtak a körülményekhez. A probléma egyik megoldása lehet az, hogy szárazabb éghajlaton honos fajok szaporító anyagát is felhasználják az erdősítésnél. Tolna megyében például Romániából, Bulgáriából esetleg Törökországból származó szaporító anyagokkal újítanak fel tölgyeseket.
– Fontos a meglévő fajok genetikai diverzitásának megőrzése is – tette hozzá.

A gyulaji erdészet mellett Sárváron például a klímaérzékeny, őshonos vadcseresznye génmegőrzését végzik, és a kocsánytalan, illetve a kocsányos tölgy esetében is zajlanak hasonló programok. A hazai, erdővel borított egymillió 867 ezer hektáron az akác után a második legnagyobb területen, 387 ezer hektáron élnek tölgyfajok. Cser 211 ezer, nyár 196 ezer, bükk 111 ezer hektárt borít.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám