`

Erdeink javait becsülni, óvni és gyarapítani kell. Az agrártárcánál ennek jegyében folytatják a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkát, amelyhez az erdészek és egyesületük méltó partnernek bizonyultak – hangzott el az Országos Erdészeti Egyesület 149. vándorgyűlésén, Gyulán.


Az ünnepi közgyűlésen az államtitkár kifejtette: a 21. században számos új kihívással kell szembenéznie a szakmának. Például a klímaváltozás miatt megkezdődött természetes erdőállomány-változásra minél előbb hosszú távra szóló választ kell találni. Ez nem könnyű feladat, hiszen nekünk ma kell előre látnunk és eldöntenünk azt, hogy vajon száz év múlva mely fafajok maradnak fenn és élhetik túl a most tapasztalt klímaváltozás hatásait – fogalmazott Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület 149. vándorgyűlésén, Gyulán.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy kilencvennyolc évvel ezelőtt, a Trianoni békeszerződés nyomán elvesztettük erdeink 83 százalékát, mint ahogyan a magyar erdészképzés szülővárosát, Selmecbányát is. De, mint mondta, az ország talpra állt és napjainkban az ágazat legsikeresebb korszakait idéző fejlődés tapasztalható: Magyarország közel száz év alatt megduplázta erdőterületét, így az országban mintegy 2 millió hektár erdő van, ami az ország területének több mint 20 százalékát teszi ki. Ennek körülbelül felét állami erdőgazdaságok, másik felét magántulajdonosok kezelik, akiknek odaadó munkájára ezután is számít a szaktárca. Az Agrárminisztérium, ahogy eddig, úgy a jövőben is megteremti azt a jogszabályi környezetet és azt a szakigazgatási hátteret, ami hozzásegíti a dolgozókat, hogy hivatásukat maximálisan betölthessék. A tárca az elmúlt nyolc évben 15 milliárd forintot költött közjóléti beruházásokra. Ez a támogatás a jövőben is folytatódik, az államtitkár elképzelései szerint még az eddigieknél is nagyobb léptékben valósulhatnak meg például kerékpáros és lovas, turisztikai beruházások.

Az agrárium mellett a legfontosabb földhasznosítási forma az erdő – fogalmazott Bitay Márton. Mint mondta, napjainkban, a klímaváltozással összefüggésben beköszöntött a faanyagok reneszánsza: újra fontos megújuló erőforrásként tekinthetünk rá. Ugyanakkor meg kell találni a természetvédelem és az erdőgazdálkodás összhangját, melynek első komoly lépése az előző ciklusban elfogadott új erdőtörvény volt. Az erdészszakma zsinórmértéke a reális, hatékony és ésszerű természetvédelem, amit az erdészek nap mint nap példamutatóan gyakorolnak, köszönet illeti őket ezért.

Az Országos Erdészeti Egyesület az ország legrégebbi és legnagyobb civilszervezete. Évente tartott vándorgyűlései a Kárpát-medencei magyar erdészek legjelentősebb találkozói. Minden évben az ország más-más helyszínén gyűlnek össze és szakmai programokon beszélik meg a legfontosabb jövőbeni teendőket. Emellett ez alkalommal nyílik lehetőség arra is, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó erdészek átvehessék az ágazat rangos kitüntetéseit.

 

(AM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám