`

Zengővárkony ,,hős" szelídgesztenyéje lett idén az Év fája. A zsűri a fonyódi fehér nyárfáknak ítélte oda a Hős fa címet, az Országos Erdészeti Egyesület pedig a gyulaji odvas hársfának adta különdíját.


Az Ökotárs Alapítvány idén immár nyolcadik éve rendezte meg az Év Fája versenyt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életben betöltött szerepére. A zsűri a nevezett 48 fa közül a nyár folyamán választotta ki a döntős 13-at. Több mint 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája címért versengő fákra a szeptember elejétől október közepéig tartott online versenyben.

A 2017-es fődíjat elnyerő fa, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje, egy 300 éves túlélő, amely a helyiek számára a folytonosság jelképe. A település messze földön híres ősi szelídgesztenyéséről, mely körbeöleli a 400 lelkes kis falut. A fonyódi fehér nyárfák a parti ligetek fái közül megmaradt két példány. A hajdani községi strandot díszítő méteres átmérőjű fák az árnyat adó, forróságot enyhítő és a jellegzetes Balatoni látképet adó vízparti ligeterdő részei voltak. Az Országos Erdészeti Egyesület a gyulaji odvas hársfának adta különdíját.

Zengővárkony szelídgesztenyéje részt vesz majd a 2018 elején zajló európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. Várhatóan február 1. és 28. között lehet majd szavazni a magyar jelöltre.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben (a fáj képei megtekinthetők itt):
    Zengővárkony hős szelídgesztenyéje - 4088 szavazat
    A nyírbátori tölgyfa - 3754 szavazat
    Ősi gubacsi testvérfák - 2221 szavazat
    A gyulaji odvas hársfa - 2123 szavazat
    A szentkirályi hazaváró nyár - 1183 szavazat
    Imrehegyi terebélyes eper - 959 szavazat
    A délegyházi vadkörtefa - 902 szavazat
    Horvátnádaljai platánfák - 834 szavazat
    Vörösvári vén eperfa - 806 szavazat
    Fonyódi fehér nyárfák - 563 szavazat
    Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus - 552 szavazat
    Hevesy György ciprusfája - 402 szavazat
    Családi almafa - 76 szavazat

 


Szakmai partner

Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 2017-ben az év fafaja a vadalma, melyről bővebb információt a www.azevfaja.hu honlapon olvashatnak. Az Év Fája verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület 2012-ben csatlakozott.


 

 


(forrás és kép: Ökotárs Alapítvány)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám