Huszonegy éve ünnepeljük február 2-án a Vizesélőhelyek Világnapját. A WWF adatai szerint a vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt. Ennek következtében már számos egykor gyakori faj nem található meg Magyarországon: többek között a pelikán és a viza.
1971. február 2-án Iránban, Ramsar városában elfogadták a nemzetközi Ramsari Egyezményt, melynek lényege, hogy a résztvevő kormányok felelősséget vállaltak a nemzetközi jelentőségű vizesélőhelyek védelméért. Az egyezmény aláírásának évfordulóján, 1997 óta tartjuk a Vizesélőhelyek Világnapját.
A vizesélőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk. Természetesen és mesterségesen létrejött víz borította élőhelyek egyaránt lehetnek vizesélőhelyek. Hazánkban ezek számos formában fellelhetők: a lápok, mocsarak, folyók ártéri élőhelyei, sekély tavak, holtmedrek és a szikes tavak is ide tartoznak.
Az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizesélőhelyeken élő fajok populációi világszerte megdöbbentő mértékben, 81 százalékkal csökkenetek. A Duna a forrástól a torkolatig egykori ártereinek mintegy 68 százalékát elveszítette, a Tisza hossza pedig alig kétharmadára rövidült.
A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult. Emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizesélőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a pelikán, a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.
A folyók és az őket kísérő hullámterek, valamint a vizesélőhelyek azonban nem csak az állatok és növények számára fontosak. A folyószabályozások előtt a hazai lakosság hasznára is váltak: a horgászat és a halászat, az ártéri legeltetés, a gyümölcsösök, rétek és kaszálók vízigénye csak néhány példa a sok közül. A szabályozásokat követően azonban radikálisan átalakult kapcsolatunk a folyókkal. Romlottak az adottságok, de új lehetőségek is megjelentek: teret kapott az ivóvíz-szolgáltatás (Magyarországon 4 millió ember fogyaszt parti szűrésű vizet), a rekreációs és szabadidős tevékenységek és az ökoturizmus. Ha azonban a folyók állapota tovább romlik, és elvesznek a természetes partszakaszok, holtágak és mellékágak, akkor az emberek számára nyújtott előnyök is eltűnnek.
A vizesélőhelyek hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben. A folyók vize ma már a mellékágakba és holtágakba is egyre ritkábban jut el. Ahová pedig nem ér el a folyók vize, egyre több gondot okoz a csökkenő talajvízszint, a szárazabbá és melegebbé váló időjárás, a vízhiány és az aszály. A folyók szabályozása miatt alig 200 éve zajló drámai változásokkal még a bámulatos alkalmazkodó képességű folyók és vizesélőhelyek sem tudták tartani a lépést. Helyreállításuk az emberek előtt álló feladat.
(forrás és kép: WWF)
Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön