`

A Tisza után a Duna mellékfolyóiban, az Ipolyban és a Rábában is találtak mikroműanyagot annak a projektnek a keretében, amelynek célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát.


A Mikroműanyagok a körforgásban elnevezésű június 28-i konferenciát a Nemzetközi Duna Nap alkalmából a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetsége (KSZGYSZ) azzal a céllal szervezte meg, hogy felhívja a jogalkotó, valamint az állami, környezetvédelmi és vízipari szervezetek figyelmét a mikroműanyaggal kapcsolatos kutatások eredményeire. Az eseményen bemutatott Parányi Plasztiktalány elnevezésű program célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát. A projekt során a szakemberek a 2017-es tiszai vizsgálatokat követően 2018-ban a Dunáról, és annak vízgyűjtőjéről szolgáltat eredményeket.

A műanyaghulladékok jelentős része bekerült a természetes ökoszisztémákba, ahol nem bomlottak le, de fizikai-kémiai hatások, elsősorban UV-sugárzás következtében a műanyagok szerkezete aprózódik, így 5 milliméternél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok jönnek létre.

A független laboratóriumokat működtető és a projektet koordináló Wessling Hungary Kft. munkatársa, Bordós Gábor a konferencián elmondta, hogy egy köbméter Rába-vízben 12,1 mikroműanyag található, ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Kiemelte, hogy ezek elsősorban precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok. Az Ipoly mikroplasztik-tartalma viszonylag kicsinek mondható, hiszen itt mindössze 1,7 részecske jelent meg egy köbméter vízben. Ez vélhetően köszönhető annak is, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. A folyó átlagos vízhozamával kalkulálva durva becslésként elmondható, hogy még így is akár 3 millió mikroplasztik részecskét szállíthat naponta. Az Ipoly mikroplasztik-összetétele vegyes, az elterjedtebb anyagtípusok (például polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) műanyag is kimutatható volt.

A tiszai vizsgálatok során Dombrádnál a 300 mikrométernél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben. A Tisza-tóból származó mintában 23,1, míg a Tisza-tavat tápláló Eger-patakból és a Tisza tiszafüredi szakaszából 9,5-9,9 100 mikrométernél nagyobb részecske jelent meg egy köbméter vízben. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol anyagból álltak.

A környezetbe kerülő hatalmas mennyiségű műanyagból az élőlények szervezetébe káros vegyületek szivárognak, ami már önmagában is nagy veszélyt jelent. Mindez fokozottan érvényes a mikroműanyagokra, amelyek a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy az 5 milliméternél kisebb mikrorészecskék már most hatalmas globális kihívást jelentenek, kutatásuk és szabályozásuk ezért rendkívül sürgető feladat.

A következő mérést a Dunán végzik el a szakemberek, akik a témáról a www.mikromuanyag.hu honlapon szószedettel, háttéranyagokkal, szakcikkekkel, magyarázatokkal ellátott tudástárat hoztak létre.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám