`

A kormányzati, létszámleépítéssel járó bürokráciacsökkentést követően az agrártárca minden eddigi feladatát a jövőben továbbra is ellátja, beleértve a természetvédelem területét is – közölte a minisztérium.


Az Agrárminisztérium környezetügyi államtitkársága, valamint a szakmai felügyelete alá tartozó háttérintézmények és területi szervek 2208 fős létszámából összesen 60 álláshely szűnt meg. Ez a sajtóban megjelent számokkal ellentétben mindösszesen 2,7 %-os létszámcsökkenést jelent az államtitkárságon.

A létszám meghatározása során arra törekedett a minisztérium, hogy a természetvédelem területén is a minisztériumi bürokrácia csökkenjen, ezért a természetvédelemmel foglalkozó területi szerveknél, így a nemzeti park igazgatóságoknál nem történt létszámcsökkentés. Ennek indoka az, hogy a természetvédelmi munka legfontosabb része helyben zajlik, és a védett területek természetvédelmi kezelésében nyilvánul meg.

A 2014-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 38 milliárd forintot költöttünk természetvédelemre, melynek következtében 130 000 ha-on javult a természeti környeztünk állapota és a természetvédelmi kezelés infrastrukturális körülményei. A jelenlegi uniós pénzügyi időszakban több mint 60 milliárd forintot költött a tárca természetvédelemre, melynek keretében ugyanakkora nagyságrendű területen dolgoznak majd. Ezen feladatokat a nemzeti park igazgatóságok rendszere változatlan létszámmal és változatlan szervezeti struktúrában fogja ellátni.

Az Agrárminisztérium is végrehajtja a kormányzati bürokráciacsökkentést. Az a cél, hogy csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, ahány emberre feltétlenül szükség van, és a tervezett béremeléssel a kormánytisztviselők anyagi megbecsülése javuljon. A minisztériumnál megszűnő státuszok számát a 1535/2018. (X. 29.) kormányhatározat rögzíti, átlagosan a státuszok 9-10 %-a betöltetlen, így a gyakorlatban mind a minisztériumok, mind a háttérintézmények esetén a megszüntetendő státuszok felénél kerül sor a közigazgatásban dolgozók elbocsátására. A kormányzati létszámcsökkentésben érintettek mielőbbi elhelyezkedését a Karrierhíd program is segíti.


(AM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám