`

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt az előrejelzésekből következtethetően erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelére. A kiválás határnapja 2020. január 31. Az EB nyitott a további tárgyalásra.


Az exit poll által kezdetben valószínűsített eredmény 368 alsóházi mandátumot jósolt a konzervatívoknak, 50-nel többet a 2017-ben szerzett képviselői helynél. Ez azt jelentette volna, hogy a Konzervatív Párt frakciójának létszáma 86 fővel haladná meg az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámát. Az abszolút többséghez minimum 326 képviselői mandátum kell a 650 fős alsóházban. A Konzervatív Párt ezt pénteken kora reggel – amikor a 650 választókerület közül 597 deklarálta eredményét – elérte. A tényleges eredmények beérkezése nyomán péntek hajnalban módosított előrejelzés azt mutatja, hogy az alsóházi konzervatív frakció létszáma valószínűleg 362 lesz, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 199 mandátumot szerezhetett. Az új, péntek hajnali prognózis az eredetinél valamivel kisebb, de így is kényelmes, 74 fős alsóházi többséget jelez a Konzervatív Pártnak.

Boris Johnson közölte: a felhatalmazás nemcsak a Brexit végigvitelére szól, hanem az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatok végrehajtására. Johnson megismételte azt a korábban többször is hangoztatott álláspontját, hogy ő nem akart volna decemberre választást kiírni. Hozzátette ugyanakkor: a csütörtöki választás történelmi jelentőségű lett, megteremtve a lehetőséget arra, hogy az új kormány teljesítse a brit nép demokratikusan kifejezésre juttatott akaratát. A kormányfő ezzel a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazásra utalt, amelyen a többség a kilépésére voksolt.

A Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodást a konzervatív kormány – amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott – eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben. A Downing Street szóvivője péntek hajnalban közölte, hogy a kormány jövő pénteken terjeszti ismét az alsóház elé második olvasatban a Brexit-megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
Donald Trump amerikai elnök gratulált pénteken Boris Johnson brit miniszterelnöknek pártja elsöprő választási győzelméhez, és közölte, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia erős kereskedelmi megállapodást köthet egymással, miután megszűnt a brit európai uniós tagság.
– Az Európai Unió várja az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választás eredményét, és készen áll arra, hogy a szigetország uniós tagságának megszűnését követően minden nyitva maradt kérdéséről folytassa a tárgyalásokat Londonnal. Megvan a stratégiánk arra, hogy a tárgyalásokat fennakadások nélkül folytassunk – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a kétnapos uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.

Immár bizonyosra vehető, hogy az Egyesült Királyság 2020. január 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból. Az addig tartó átmeneti időszakról korábban már beszámoltunk.

 


A Skót Nemzeti Párt elszakadásra készül

Az exit poll szerint nagyon jól teljesített a csütörtöki választáson a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a Brexitet határozottan ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP), amelynek frakciólétszáma a felmérés szerint 20 fővel 55-re bővült. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, az SNP vezetője már a választás előtt bejelentette, hogy a skót kormány jövőre újabb népszavazást kíván tartani Skócia függetlenné válásáról. Skóciában 2014-ben, a Brexitről szóló népszavazás előtt mintegy két évvel már tartottak egy referendumot a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.



(MTI/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám