`

Az OMÉK szeptember 19-i szakmai napjának délelőtti előadásai a kockázatmenedzsmentre koncentráltak, pontosabban arra, hogy az agrárcégek vezetőinek mit érdemes mérlegelniük a hosszú távú sikeresség érdekében.


Sokszor elhangzik, hogy az agrárium egy kockázatos üzlet, és a benne dolgozók a felmerülő kockázatok, kihívások egy részével tisztában is vannak, azonban az már ritkábban kerül szóba: mégis hogyan lehetne ezeket elkerülni, enyhíteni, kezelni, vagy könnyebben elviselni? Az OMÉK szakmai napjának délelőtti előadásai ebbe adtak betekintést, és adtak egyfajta sorvezetőt, mit érdemes egy vezetőnek mérlegelni a hosszú távú sikeresség érdekében.


Kezelhető gondok


Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet gazdaságelemzési igazgatója a termelési kockázatok mellett számba vette a marketing- és ár-, a pénzügyi, valamint az intézményi és jogi kockázatokat. A kisebb agrárszereplők esetében pedig az egyik legfontosabbra, a személyes, egészségügyi kockázatokra hívta fel a konferencia résztvevői figyelmét. Egy kisebb családi gazdaságot akár a padlóra is vihet, ha nincs felkészülve arra, hogy a vezetőt pótolni kell, akár csak egy rövidebb betegség idejére is.

Mint mondta, fel kell mérni azt is, hogy mekkora az adott vállalkozás kockázattűrő, -vállaló képessége, majd ennek függvényében érdemes tervezni a cselekvést. Folyamatos értékeléssel a legtöbb felmerülő kockázat üzemen belül kezelhető – akár technológiaváltással, vagy biztosításkötéssel, vagy akár tőzsdei szerződéses ügyletekkel.
– A legfontosabb, hogy folyamatosan a lehető legszélesebb körből beszerzett információk kiértékelése után döntsünk – hívta fel a figyelmet a szakember.


Jöhetne a kontrolling-rendszer


Az információszerzés és kiértékelés fontosságát állította előadása középpontjába Fábián Tamás, az Ernst&Young szenior tanácsadója is, igaz, ő döntően már egy másik aspektusból, a banki kockázatértékelés szemszögéből vizsgálta a kérdést. Egyúttal azt ajánlotta mind a politikai, mind a banki döntéshozók figyelmébe, hogy az agrárium sajátosságai miatt szerinte jelenleg túlzottan is szigorú hitelbírálati szempontokat vizsgálják felül. Jelenleg ugyanis erősen túlbiztosított a rendszer, és emiatt a kisebb szereplőktől túlságosan is nagy fedezetet kérnek, ami elzárja az érintetteket a finanszírozási lehetőségektől.

Az általa javasolt szakértői hitelezési módszer a visszafizetési képesség vizsgálatára koncentrál, bevezetése pedig elősegítheti a tőkekihelyezés felpörgetését.
– Persze ennek a bevezetéséhez nemcsak a megszólított döntéshozóknak, hanem a gazdáknak is lenne teendője, elsősorban az átlátható működés biztosítása a hitelintézetek felé. Könnyebbséget jelentene számukra egy ágazati kontrolling-rendszer használata is. Szabályozói és banki oldalon is lenne még tennivaló – hívta fel a figyelmet a tanácsadó.

 

Új hullámok

 

Jelenleg az ötödik innovációs hullám forradalma előtt áll az agár- és élelmiszergazdaság, ahhoz azonban, hogy valóban profitáljon is belőle elsősorban szemléletváltás szükséges a termelők, feldolgozók, a szolgáltatószektor és az államigazgatás részéről is – hangzott el a szakmai napon Erős Veronika, az Agrárinformatikai Klaszter képviselője előadásában.

A mezőgazdaság fejlődési iránya egyértelmű: a hagyományos mezőgazdaságot a közeljövőben kiegészítő precíziós gazdálkodási módszerek, illetve hálózatos alapú gazdálkodás, a dróntechnológia, a szenzoros információszerzési és továbbítási technológia, illetve a mesterséges intelligencia használata egyre inkább beépül majd a mindennapokba.
– Ahhoz azonban, hogy ebből működőképes üzleti modell is legyen, szükséges az is, az agrárszereplők kellően nyitottak legyenek az új technológiákra, de az is, hogy a dolgozókat is felkészítsék ezek működtetésére – hangsúlyozta Erős Veronika. – Ehhez azonban az államigazgatás, illetve az oktatási intézmények is nélkülözhetetlenek: előbbiek a ma még nem is sejtett jogi problémák megoldására, illetve a nélkülözhetetlen szaktanácsadási szolgáltatások biztosítására, utóbbiak pedig az új technológiákhoz igazított képzések kidolgozásával tudnák segíteni az alkalmazkodást.

Mint mondta, szükség lenne arra is, hogy a támogatási rendszerek úgy alakuljanak át, hogy a termelők támogatással tudják beszerezni a hosszú távú versenyképességet megalapozó technológiákat, szolgáltatásokat.

 

A szakmai nap képekben


(forrás: AMC) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám