`

A Századvég Gazdaságkutató az agrárium és a vidékfejlesztés helyzetét elemző konferenciát tartott. Elhangzott, hogy az AMC által szervezett nemzetközi megjelenések kiemelt szerepet játszanak a hazai kkv-k helyzetének javításában.


A hazai gazdaság versenyképességének növelésében fontos szerepet játszik, hogy mára a hazai vállalkozások is felismerték, csak úgy maradhatnak fenn a piacon, ha termékeiket a kiváló minőségen túl célzott marketingakciókkal, a hozzáadott, egyedi értékek kiemelésével is népszerűsítik –  mondta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a Századvég Gazdaságkutató által szervezett agrárium és a vidékfejlesztés helyzetét elemző konferencián. Hangsúlyozta: az AMC ehhez többek között belföldi fogyasztásösztönző kampányokkal, pályázaton nyújtott forrásokkal, nemzetközi kiállítási megjelenések szervezésével, üzletember találkozókkal, szakmai konferenciákkal, rendezvényekkel járul hozzá.

Daróczi László kiemelte: az AMC által szervezett nemzetközi megjelenések kiemelt szerepet játszanak a hazai kkv-k helyzetének javításában. Az idei, berlini Nemzetközi Zöld Hét kiállításon az AMC szervezésében partnerországként a magyar kiállítók termékeit például 400 ezer látogató ízlelhette meg. Előadásában az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci alapon működő, nagy presztízsű nemzetközi kiállításokon szükségszerű a folyamatosan növekvő jelenlét, mert akár egy év kimaradás is évekre visszavetheti a kialakult partneri- és piaci kapcsolatokat.

A rendszeresen megjelenő országok jobb helyen, nagyobb területtel, olcsóbb áron jelenhetnek meg a vásárokon, szögezte le előadásában Daróczi László, megjegyezve, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszerágazat előretöréséhez ezért elengedhetetlen a fejlődésre törekvő, stratégia mentén való gondolkodás, az együttműködés és a tenni akarás a cégek részéről is.

Míg 20 éve a kiállítások sikerét a megkötött üzletek számában mérték csupán, mára ezek a rendezvények köztudottan a bemutatkozás, a figyelemfelkeltés, a személyes találkozás és bizalom építés és a kapcsolattartás speciális fórumai.
–  Nincs ez másként a hazai kiállításoknál sem, ahol a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében helyet kell biztosítani a kisebb cégek, KKV-k megjelenésére és teret kell adni a „szakma” képviselőinek is – tette hozzá Daróczi.

Mindezek alapján szervezett idén első alkalommal az AMC Szakmai Napot az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). A több mint 1200 agrárszakmai és élelmiszergazdasági döntéshozót, termelőt és beszerzőt megmozdító eseményt az AMC tapasztalatait felhasználva, a termelők marketingkultúrájának és szakmai tudás és tapasztalat tárának erősítése érdekében mostantól minden évben megrendezi.

 


(forrás: AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám