`

Az agrárium finanszírozási kérdéseiről, a Vidékfejlesztési Programról és a közös agrárpolitika várható irányairól tartott konferenciát az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány szerdán.


A magyar kormány elutasítja a közös agrárpolitika és a kohéziós támogatások csökkentésére tett brüsszeli javaslatot. Egyre élesebb vita kezd kibontakozni a 2020 utáni EU-s költségvetésről és a forráselosztásról, melyben végsőkig képviselni fogjuk a magyar gazdák érdekeit – hangsúlyozta a rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Mint mondta, a 2020 utáni időszakban a hazai agrárium versenyképességének megőrzése, további erősítése érdekében elengedhetetlen a kétpilléres rendszer fenntartása a megfelelő költségvetési források biztosításával. Hozzátette, a magyar érdek az, hogy továbbra is nagy arányban vissza nem térítendő támogatásokkal lehessen segíteni a mezőgazdasági beruházások megvalósítását, a jelenlegi támogatásintenzitások fenntartása mellett.

Kis Miklós Zsolt előadása során felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidékfejlesztési Program végrehajtása a megfelelő ütemben halad, az 1300 milliárd forintos keret több mint 95 százalékáról már döntést hozott az irányító hatóság.
– Sajnos a szigorú brüsszeli szabályozás miatt a beruházási támogatások előlegigénylése elmaradt az előzetes várakozástól, mert az EU által megkövetelt százszázalékos biztosítéknyújtási kötelezettség, a bankok által kidolgozott garanciatermékek ellenére, jelentős és költséges akadályt jelent a gazdák számára – jegyezte meg.

A végrehajtási tapasztalatok alapján külön hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságnak a 2020 utáni időszak tervezett egyszerűsítései között az agrárberuházási támogatások előlegkifizetési követelményeit is át kell gondolnia.


(forrás: Miniszterelnökség)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám