`

Az Európai Unióban 2017-ben megfigyelhető gazdasági fellendülés részben a háztartások fogyasztása mérsékelt bővülésének tudható be. A tagországokban átlagosan 16 436 euró volt az egy főre jutó vásárlóerő, ami 1,9 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva.


A vásárlóerő mértéke azonban nagy eltérést mutat a tagállamok között. Nagy-Britanniában a font leértékelődésének eredményeként 1,5 százalékos csökkenés volt megfigyelhető, míg Romániában 2016-hoz képest 7,8 százalékos emelkedés mutatkozott. A nagymértékű növekedéshez képest az egy főre jutó vásárlóerő Romániában (4 556 euró) még mindig jóval az EU átlag alatt van.

Az EU-28 országok szinte mindegyikéről elmondható a pozitív változás a kiskereskedelmi forgalomban. A laza árfolyampolitikának köszönhetően az EU országaiban átlagosan 1,8 százalékos forgalombővülés figyelhető meg 2016-hoz viszonyítva. Nagy-Britanniában ugyanakkor az euróban számolt forgalom 4,2 százalékkal csökkent, ami nélkül az európai kiskereskedelem még nagyobb nyereséget könyvelhetett volna el. A közép- és kelet-európai országok közel kétszámjegyű növekedést produkálva (Cseh Köztársaság 9,8 százalék, Románia 9,3 százalék, Lengyelország 8,9 százalék, Magyarország 8 százalék) járultak hozzá az EU eredményéhez.

A gazdasági fellendüléssel egyidejűleg a szakemberek a fogyasztói költségek növekedését valószínűsítik az EU országaiban 2018-ra valamint a nominális forgalom 2,1 százalékos emelkedését prognosztizálják. A növekedési ütem tekintetében eddig is élen járó országok továbbra is a rangsor élén helyezkednek majd el, így jelentős növekedés várható Bulgáriában (5,3 százalék), Magyarországon (6,0 százalék), a Cseh Köztársaságban (6,5 százalék) és Romániában (7,5 százalék).

A fogyasztói árak alakulásával kapcsolatban a 2017. évi 1,7 százalékos inflációs rátához viszonyítva 2018-ra is hasonló, 1,9 százalékos növekedésre lehet számítani. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az előrejelzés nem számol az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi vita további eszkalálódásával. Az EU-n kívüli országok közül Törökországban várható a legdrasztikusabb emelkedés, ahol a fogyasztók 8,5 százalékkal magasabb árakkal kalkulálhatnak majd idén.

További részleteket a GfK európai kiskereskedelmekről szóló tanulmányában olvashat.

(NAK/Polczer Katalin)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám