`

Egyes hajdúsági agrárcégek vezetői nem örülnek a megye leendő autógyárának, mivel hosszú távon tovább ronthatja az amúgy is kedvezőtlen helyzetüket. A hazai fejlesztéspolitikát pedig túlságosan pályázatfüggőnek érzik.


A fejlesztéspolitika és a finanszírozási lehetőségek voltak egy másik panelbeszélgetés témái a 2018-as hajdúböszörményi Hajdúsági Expón megtartott Kelet-Magyarországi Agrárfórumon. A kiindulóponttal – hogy a magyar mezőgazdaságnak létfontosságúak az uniós források – többen is egyetértettek. Szólláth Tibor, a NAK hajdú-bihari elnöke szerint az EU-s támogatások adják az agrárium stabilitását, míg Nyakas András, a Nyakas Farm Kft. ügyvezető igazgatója egy másik szemszögből nézve ezt úgy fogalmazta meg, hogy a hazai agrárvállalkozások 30 százaléka – köztük például a saját vállalkozása – lenne képes talpon maradni a piacon közösségi (és nemzeti) támogatás nélkül.

Ezt a gondolatmentet folytatva Sántha Imre, a Formula-GP Kft. ügyvezető igazgatója megjegyezte, a hazai fejlesztéspolitika túlságosan pályázatfüggővé vált: olyan irányú fejlesztésekbe fognak a cégek, amelyeket a pályázati kiírások lehetővé tesznek és amikre forrást biztosítanak, holott éppen a hazai és nemzetközi piac diktálta irányt kellene követni és ennek megfelelő támogatási jogcímeket kialakítani. Bodnár Lajos, a Hajdúböszörmény Béke Mezőgazdasági Kft. elnöke mindezt a saját példájával is igazolta: mint mondta, a kft. pályázott, de nem nyert fejlesztési pénzt, így elképzeléseit egyelőre kizárólag önerőből tudja megoldani. De ez hosszú távon – a piaci versenyben – szerinte tarthatatlan. Úgy vélte, élni lehetne a támogatás egy más formájával, a piacvédelmi eszközökkel, amelyeket több ország is sikeresen alkalmaz saját gazdaságának megerősítése érdekében.

A két szakember szerint ezt a kiegyensúlyozatlan hajdú-bihari gazdasági helyzetet ráadásul tovább fokozhatja a német BMW cég leendő debreceni autó-összeszerelő gyára. A fórumon ugyan nem hangzott el, de azóta kiderült, hogy jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területeket vásárolna fel a városi önkormányzat, hogy aztán azokon épülhessen fel az üzem (várhatóan az érintett agrárvállalkozásoknak biztosítanának új földterületeket). Sántha Imre szerint az autógyárral a fő baj az, hogy a megyei agráriumot gyengítheti, lévén a kedvezőbb munkakörülményekkel „elszívhatja” előle a munkaerőt.
– Már most is alig vannak, akik a talajt megművelik, és ha az autógyártás beindul, akkor lehet, hogy nem is maradnak. De egyes állattartó telepeken is már hűségprémiumot kell fizetni a munkavállalóknak, hogy ne menjenek máshová – érzékeltette a jelen és a várható közeljövő akut problémáját.

Bodnár Lajos hozzátette, az autóipar helyzetbe hozása helyett talán a megye agárjellegét kellett volna tovább javítani. Példaként említette, hogy jelenleg Magyarország tejből, húsból, cukorból nem önellátó, de megfelelő gazdasági és jogszabályi környezet kialakításával valamennyi hazai igényt ezekből ki lehetne elégíteni.

A frappáns záró – nem csak a jelenlévőkre, hanem valamennyi, az agráriumban érdekeltnek szóló –, amolyan költői kérdést pedig a végén Sántha Imre tette fel:
– Látjuk a problémákat, de akkor miért nem úgy csináljuk, hogy jó legyen?

 


Nem kell az osztatlan közös!

A panelbeszélgetés szóba került a NAK javaslatcsomagjának egy másik eleme, az osztatlan közös tulajdoni forma megszüntetése. Szólláth Tibor szerint ez mindennek az alapja, ha pedig megvalósulnak a birtokegyesítések, akkor az akár növelheti a precíziós gazdálkodás elterjedését is. Sántha Imre szerint pedig ez a lépés hozzájárulhat a hatékonyabb vízgazdálkodáshoz, ezzel együtt pedig az öntözés fejlesztéséhez.



(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám