`

A Copa-Cogeca (CC) 2018. október 10-12. között Linzben megrendezett Európai Gazdálkodói Kongresszusa olyan stratégiai fontosságú témák megvitatására helyezte a hangsúlyt, mint a következő uniós Többéves Pénzügyi Keret (MFF), a jövőbeli Közös Agrárpolitika (KAP), nemzetközi kereskedelmi vonatkozások, illetve a Brexit következményei. Ezen témák összességének egy fenntarthatóbb, versenyképesebb és gazdaságilag életképes európai mezőgazdaság létrehozását kell eredményeznie.


Az eseményen – amelyen a NAK-ot Győrffy Balázs elnök, Kis Miklós Zsolt alelnök és Cseszlai István stratégiai igazgató képviselték – a vitaindító beszédet Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos tartotta. A biztos a KAP jogalkotási javaslatok júniusi megjelenése óta nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy személyesen vitathassa meg a szektort képviselő tagállami szereplőkkel a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó javaslatot.

Kiemelte, hogy a 2020 utáni Többéves Pénzügyi Keret és a jövőbeli KAP tárgyalásai tekintetében uniós szempontból, az elkövetkezendő időszak kulcsfontosságú lesz. Utalt a Copa-Cogeca szeptemberi KAP2020 pozíciós papírjában foglaltakra, miszerint határozottan ellenzik a KAP büdzsé csökkentését és annak legalább a jelenlegi szinten történő fenntartására szólítanak fel reál értéken. Ezt az álláspontot személy szerint is támogatja és a következő uniós büdzsével kapcsolatos viták során ezt mindig is hangsúlyozta.

A következő MFF pénzügyi keretét azonban számos külső és belső folyamat befolyásolja. Rámutatott arra, hogy a végső döntés azonban a társjogalkotók kezében van. A tagállamok többsége egyetért a költségvetéshez történő hozzájárulások növelésével, néhányan viszont ennek szükségességéről nincsenek meggyőződve. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló időkeret a büdzsé elfogadására igen szűkös és kulcsfontosságú az uniós költségvetés elfogadása a 2019. májusi EP választások előtt.

A KAP jogalkotási javaslatokkal kapcsolatosan üdvözölte a CC szeptemberben közzétett KAP2020 pozíciós papírját. Elmondta, hogy az új európai agrárpolitikának az eddigiekhez képest sokkal többet kell teljesítenie, oly módon, hogy az egyszerűbb, méltányosabb, rugalmasabb és fenntarthatóbb.

Egyszerűsítés. A biztos úgy gondolja, hogy az új teljesítési modell a termelők számára valódi egyszerűsítést és jobb eredmények felmutatását jelenti. Hangsúlyozta, hogy már mandátuma elejétől az egyik legfontosabb prioritás számára a politika egyszerűsítése volt.
A Copa-Cogeca a szeptemberi pozíciós papírjában viszont kijelentette, hogy a Bizottság által javasolt egyszerűsítés szintje nem megfelelő. Erre válasza, hogy a valódi egyszerűsítés a KAP javaslatban szereplő eszközök révén teremthető meg, melyek gyakorlatban történő átültetése a tagállam döntésétől függ. A nagyobb rugalmassággal azonban nagyobb felelősség is jár. Ezért is tartja kulcsfontosságúnak, hogy a KAP stratégiai tervek megalkotása során a szektor képviselői együttesen a tagállami közigazgatási szereplőkkel alakítsák ki a stratégiát.

Méltányosság. A bizottsági javaslat nagyobb méltányosságra tett javaslatot a kis- és közepes családi gazdaságok tekintetében, mivel ezek az európai mezőgazdasági modell szerves részét képezik. Hozzátette, hogy a közvetlen kifizetések jelentik továbbra is a legfontosabb biztonssági hálót a termelők számára.
A biztos elmondta a kifizetések méltányosabb elosztására számos javaslatot irányoztak elő: közvetlen kifizetések kötelező capping-je, kistermelők számára kerekítettátalány kifizetések, belső konvergencia. A termeléshez kötött támogatások pedig sokkal célzottabbak és a tagállamok speciális igényeihez igazíthatók lesznek.

Rugalmasság. Az életképesség nemcsak a jövedelem támogatások méltányos szintjének biztosítását jelenti, hanem termelőink számára új lehetőségek megteremtését is, a generációs megújulás, illetve az élelmiszerláncban betöltött pozíció megerősítésének figyelembevételével. Hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi megállapodások hatalmas lehetőséget jelentenek a gazdálkodók és élelmiszeripar számára.

A bizottsági javaslat nagy hangsúlyt helyez a fiatal mezőgazdasági termelőkre. Számos eszköz rendelkezésükre áll majd, melyek kötelező és önkéntes elemek kombinációját jelentik. Hozzátette azonban, hogy a tagállamok számára további lehetőségek állnak rendelkezésre, mint például adózás és földhasználati szabályozások.

Fenntarthatóság. Az új teljesítési modell a válasz arra a kérdésre, hogy az európai élelmezés biztonság fenntartása mellett hogyan biztosítható, hogy a termelők többet teljesítsenek klíma és környezetvédelem területén. A párizsi klímamegállapodás egyértelmű kötelezettséget jelent Európa számára.
Elmondta, hogy környezetvédelem tekintetében már a 2013-as KAP reform is választ adott a polgárok erre vonatkozó elvárásaira, ez a zöldítés bevezetésében valósult meg. Elmondhatjuk azonban, hogy a zöldítés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
A mostani bizottsági javaslattal a céljuk valódi és mérhető eredmények elérésének biztosítása, azonban világossá tette, hogy a gazdálkodókat ezért jutalmazni is kell, ha azt várjuk el tőlük, hogy tegyenek többet a környezetért. Meg van győződve arról, hogy a KAP javaslat a megfelelő kombinációt nyújtja e tekintetben.

Ismertette az új zöld struktúra három elemét : kondicionalitás, első pilléres öko-rendszerek és második pilléres agrár-környezeti-klíma kifizetések. A jövedelemtámogatások az új megerősített kondicionalitás teljesítése révén lesznek igénybevehetők. Ezek az előírások a magasabb környezetvédelmi ambíciók teljesítése miatt régi és új elemeket is tartalmaznak. Az öko-rendszereknek a kondicionalitáson túlmutató gazdálkodási gyakorlatokat kell magukban foglalniuk, mely tagállami szinten kötelező, viszont gazdálkodói szinten önkéntes lesz. A második pilléres agrár-környezeti-klíma kifizetések pedig speciális gazdálkodási és erdészeti gyakorlatokat jelentenek, melyek hozzájárulnak az agrár-környezeti-klíma kötelezettségek teljesítéséhez. A biztos kérte a jelenlévők támogatását abban, hogy az elkövetkezendő időszak során megvalósulhassanak az említett célkitűzések.

A Copa-Cogeca a kongresszuson a mezőgazdaságban a generációs megújulás uniós és tagállami szintű átgondolására hívta fel a figyelmet, mivel sajnálatos módon csak a termelők 11 százaléka 40 év alatti. Joachim Ruckwied, a COPA elnöke kijelentette, hogy nem megengedhető a vidéki térségek elnéptelenedése. Megfelelő eszközök nélkül nem biztosítható a gazdálkodók következő generációja. Thomas Magnusson, a COGECA elnöke elmondta, hogy a fiatal gazdák hosszú távon történő támogatását a javasolt KAP stratégiai tervekben biztosítani kell.

A kongresszus a jövőbeli KAP-ra vonatkozóan egy stabil költségvetés biztosítására szólított fel. Mindazonáltal az egyszerűsítés - különösen tagállami szinten - alapvető fontosságú. Továbbá a tagállami stratégiai tervek kialakítása során nagy fokú átláthatóságra lesz szükség, mindvégig szem előtt tartva azonban a KAP közösségi jellegének fenntartását.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám