`

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg 5 ponton áll. A gazdasági helyzetet leginkább befolyásoló tényezők többségében alig várnak változást a vállalkozások, de egy jelentős részük a közterhek emelkedésre számít idén.


Tovább mérséklődött a kkv-k bizalma, mivel a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 2 pontot csökkent, így jelenleg 5 ponton áll.
– Az utóbbi másfél évben egy erős emelkedő trend jellemezte a hazai vállalkozások egy éves várakozásait, amely a választásokat követően a csúcsra ért, azóta viszont folyamatosan mérséklődik. Az index azonban továbbra is a pozitív tartományban van, tehát összességében bizakodók a kkv-k, mivel a legtöbb, a cég gazdasági helyzetét leginkább meghatározó tényezőben – mint például a pénzügyi eredmények, az uniós pályázati lehetőségek vagy a gazdaságpolitika – csupán minimális változást várnak a cégek idén. A mostani enyhe, 2 pontos csökkenés hátterében az áll, hogy nagyot zuhant a közterhek várt változásának megítélése – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketingfőosztályának vezetője.

Az index csökkenése főként annak tudható, hogy romlottak a közterhekre vonatkozó várakozások, és akik eddig stagnáló vagy éppen csökkenő adó és járulékterhekben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak.
– Az előző negyedévi 39%-ról 54%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ami az utóbbi hat év legmagasabb aránya. Ennek hátterében feltehetően a kafetériarendszer átalakítása, illetve a minimálbér tervezett megemelése állhat, amelyek jelentős többletterhet jelenthetnek a vállalkozások számára – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

A különböző méretű cégek közül egyedül a kisvállalkozások bizalma javult, 4-ről 6 pontra. Ennek ellenére továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, holott várakozásaik 15-ről 10 pontra süllyedtek, a mikrovállalkozások hangulata pedig 8-ról 3 pontra mérséklődött. Az ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hangulata a legjobb (19 pont).


(forrás: K&H)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám