`

„A Közös Agrárpolitika jelene és jövője” címmel tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetést a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében. Az esemény résztvevői egyetértettek, hogy heves vitákra számíthatunk a Közös Agrárpolitika céljainak, valamint az azok végrehajtásához rendelkezésre álló forrás meghatározásánál.

 

Kis Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint egy olyan ötéves periódus elé nézünk, aminek nehéz meghatározni a kimenetelét, lévén az eddigi stabil egyensúly eltűnt, a hangsúly a koalíciók és egyezségek tető alá hozatala felé tolódik el. Ezen folyamat során nem engedhető meg, hogy a gazdálkodók felé kevesebb forrásért cserébe több elvárást támasszunk. Egy olyan egyensúlyi helyzetet kell találnunk, ahol a környezet- és természetvédelem, a fenntarthatóság, valamint a versenyképesség támogatását egyformán meg tudjuk valósítani – tette hozzá. Kis Miklós Zsolt – a beszélgetés résztvevőihez hasonlóan – ezen folyamat közepette heves, akár érzelmi alapú vitákra is számít.

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke szerint a nyugat-európai társadalomban végbemenő változások már jelenleg is érdemben befolyásolják az agrárpolitika kereteit. A városi társadalom eltávolodott a mezőgazdaságtól, az élelmiszereket olyan természetesnek tekintik, mint a levegőt, és nincsenek tisztában annak a több százezer családnak a munkájával, aminek köszönhetően ezek a termékek az asztalra kerülnek. Ugyanakkor egyre több, új típusú elvárást támasztanak a termelőkkel és előállítókkal szemben, például a fenntarthatóság, az állatjólét vagy a nyomon követhetőség terén. Ezzel együtt a célokról és az eszközökről folytatott diskurzusok kettéválnak: lesz egy felszínes, szélsőséges kívánalmakat támasztó, érzelmi alapú és egy szakmai alapú vita, amelyek együtt fogják meghatározni a jövőbeni irányokat.

Egyetértés bontakozott ki a beszélgetést résztvevői között abban, hogy az új agrárpolitikával kapcsolatos egyik elvárás az érdemi egyszerűsítés. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója szerint erre már többször volt törekvés, érdemi eredményt azonban még nem sikerült elérni. A szakember szerint olyan egyszerűsítésre van szükség, amit nemcsak az Európai Bizottság, hanem a tagállamok, de főleg a kedvezményezettek is megéreznek.

Ezen cél hangsúlyozása mellett Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke hozzátette, hogy továbbra is szükség van a kisméretű, családi gazdaságokra, valamint ezek együttműködésének támogatására annak érdekében, hogy minél több helyi termék kerüljön a polcokra, növekedjen a hozzáadott érték, és végeredményben minél több bevételi forrás maradjon a gazdálkodóknál.

Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke hozzátette: Erdélyben továbbra is a fenntarthatóságra, a vidékfejlesztésre, valamint a hagyományos gazdálkodásra kell alapozni. A legfontosabb kérdések között nevezte meg a cappinget, a külső konvergenciát és a redisztribúciót.

Zárszóként elhangzott, hogy a jövőben olyan erősebb, szakmai alapon nyugvó kommunikációra van szükség, amivel ismertetni tudjuk azt a fontos munkát, amit a gazdálkodók végeznek a teljes társadalomért

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám