Vármegyei hírek

Zala megyében elkezdődött a REL csoportok és az innovációs operatív csoportok önszerveződése, ennek a folyamatnak a tovább segítése érdekében rendezte meg a NAK Zala megyei szervezete a Rövid ellátási láncok fórumát 2017. május 22-én.


A zalaegerszegi tájékoztató fórum keretében a megjelent 50-60 fő gazdálkodó, helyi termelő, társszervek képviselői, piacszervezők, kutatóhelyek betekintést nyerhettek négy, frissen megjelent Vidékfejlesztési Programba tartozó pályázat tartalmába, ezt követően pedig jó gyakorlatokkal ismerkedhettek meg.

Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a kamara számára fontos a helyi termelők számára a marketinglehetőségek megteremtése és a helyben megtermelt, egészséges élelmiszer minél szélesebb körű elérése a vásárlók számára. Az előadók közül Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Vidékfejlesztési Program REL együttműködések támogatására, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére, a termelői csoportok létrehozására és innovációs operatív csoportok létrehozására kiírt pályázati felhívások tartalmát ismertette. A megjelent kamarai tagok és meghívott vendégek közvetlenül feltehették legfontosabb kérdéseiket az irányító hatóság képviselőjének.

Az elérhető források megismerését követően az alkalmazható gyakorlati példák bemutatásával folytatódott az ötletek felkarolása. Ifj. Hubai Imre, a NAK vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke a kamara hálózatosodásban betöltött szerepét vázolta fel, majd Szabados Zsuzsanna, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület munkaszervezet-vezetője a „Vidék minősége” védjegyrendszer termelői együttműködésekben betöltött szerepére hívta fel a megjelentek figyelmét. Végül Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere bemutatta az új, TOP-forrásból megvalósuló Zalaegerszegi Helyi Termelői és Kézműves Piac épület és elárusító tér látványterveit és céljait.

Az érdeklődők további REL és EIP forrásokkal kapcsolatos kérdéseiket megküldik a NAK Zala Megyei Igazgatósága vidékfejlesztési referense számára.

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám