Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több megyét érintő iskolai tájékoztató fórumsorozata február 26-án Szekszárdra ért, ahol a város két iskolájában jártak az előadók.


Tolna a 14. a megyék sorában, ahová a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője és a megyei igazgatóság elnöke ellátogatott. Szekszárdon elsőként a Garay János Gimnázium tanulói, majd a Baka István Általános Iskola diákjai hallgathattak előadást az élelmiszerek tudatos vásárlásáról, és meg is kóstolhatták a helyi termelők által biztosított élelmiszereket, így a négyféle almát, mézet, diót, aszalt gyümölcsöt, gyümölcsleveket, zöldségeket.
– Nemcsak az a fontos, hogy egészséges élelmiszert vásároljunk, hanem az is, hogy ezeket megfelelő időben fogyasszuk – hívta fel a diákok figyelmét Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos szóvivője az „Itthonról Otthonra” elnevezésű roadshow-n. – A reggelinek különösen nagy jelentősége van étkezésünkben. De legalább ilyen fontos, hogy naponta ötször étkezzünk. Különösen fontos, hogy minél változatosabban tegyük mindezt, azaz fogyasszunk különböző állati és növényi eredetű élelmiszereket. És fontos az is, hogy minél gyakrabban kerüljön gomba az asztalunkra.

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint egy-egy felnőttnek naponta legalább mintegy 400 gramm gyümölcsöt, zöldséget és hüvelyest kell(ene) fogyasztania, így jelentősen csökkenthető a szívbetegségek, illetve a stroke kockázata is. A NAK programja szerves részét képezi annak a törekvésnek, hogy egész évben tanító, ismeretterjesztő jelleggel olyan látásmódformáló információkat juttassanak el közérthetően gyermek és felnőtt fogyasztókhoz egyaránt, melyek elősegítik a magyar termékekbe vetett bizalmat.

A program során nemcsak felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra, hanem a zöldség-, gyümölcs-, hús- és tejtermékfogyasztás témakörében megismerkedhetnek a diákok azzal, hogy miként, honnan kerül az élelmiszer nap mint nap asztalukra. Így többek közt arról is szó esett az előadásokon, hogy a hazai friss zöldséget megkülönböztethetjük a messziről, olykor sok ezer kilométerről ideérkezett, mesterségesen érlelt importtermékektől.
– Vajon kevesebb beltartalmi értéke van a mai almának, mint mondjuk a hatvan évvel ezelőtt termesztettnek? – tette fel a kérdést Vendégh Edit, a megyei agrárkamara elnöke. – Nagyon sok vizsgálatot végeztek ebben a témában: 1950 és 1999 között 47 gyümölcsöt és zöldséget vettek nagyító alá, tizenhárom-féle tápanyagot vizsgáltak, ebből hétnél nem tapasztaltak változást, hatnál viszont kisebb-nagyobb mértékben. Zöldségek esetében volt nagyobb az eltérés. Az okok többfélék, például meghatározó a termesztés, tárolás módja, milyen érettségi szinten szedték le, milyen hosszú volt a szállítási idő, illetve a genetikus hígulásnak is van jelentősége: a gazdák olyan fajtákat termesztenek, melyek nagyok, szépek, vagyis eladhatók. Ez utóbbi is gyengíti a beltartalmi értéket.

 

Képgaléria az eseményről


(forrás: teol.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám