Vármegyei hírek

A NAK Komárom-Esztergom megyei szervezete gazdafórumot tartott Tatán 2018. december 5-én. Szó volt a vízgazdálkodásról és az agráradózási reformról.


A fórum résztvevőit dr. Balogh Zoltán megyei elnök köszöntötte, majd Tasnádi Gabriella, a NAK vezető vízgazdálkodási szakértője a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztéséről, a VP „öntözéses” források kihasználtságáról, valamint a vízjogi engedélyezésekről beszélt. Elhangzott az illegális kutak moratóriumának meghosszabbítása, illetve az előadó beszámolt az öntözésfejlesztési stratégiákról és az öntözésre fordítható nemzeti források kiaknázásáról, melynek hosszú távú célja az öntözött területek növelése lenne. A jelenlévők értesültek az aszálymonitoring-rendszer fejlesztéséről, az öntözéses kézikönyv előkészületeiről és a 2018. december 14-én, Kecskeméten megrendezésre kerülő vízvédelmi fórumról, illetve annak tematikájáról.

A rendezvény második előadását Papp Gergely, a NAK főigazgató-helyettese tartotta, a téma a közös agrárpolitika jövője volt. Elmondta, hogy mi várható a 2020 utáni agrártámogatások terén, külön kitérve a közvetlen és a vidékfejlesztési támogatásokra, a támogatások várható szintjére és feltételrendszerére. A jövőben fontos szerepet kapnak a környezeti és klímavédelmi célok, melyek kitehetik a támogatások mintegy 40 százalékát. Fontos szerepe lesz a tudásátadásnak, és ennek hasznosításával a mezőgazdasági üzemek korszerűsítésének. Nagyon fontos cél a generációs megújulás, a fiatal gazdák támogatása, a vidéki térségek megerősítése. Mindezek megvalósítására a tagállamok nagyobb nemzeti hatáskörrel fognak rendelkezni. Ennek ára a jelentős adminisztrációt eredményező nemzeti stratégiai terv kidolgozása.

Az agrár-jogalkotási témában Papp Gergely az adórendszer átalakítását célzó kamarai javaslatokat ismertette. Az elképzelés szerint elsősorban az őstermelői tevékenység eredeti formáját erősítenék, hogy az otthoni, háztáji gazdálkodásban megtermelt árukat minél egyszerűbben adhassák el a termelők, és csak az vegye igénybe az ezzel járó adómentességet, akit valóban meg is illet. Új vállalkozási formaként létrejönne a családi mezőgazdasági vállalkozás, amely jogi személyiség lenne. A cégbe bevihetők lennének a különböző vagyontárgyak, a könyvelő egyszerűen készítheti el az adóbevallást, a bevétel pedig 100 millió forintig adómentes lenne. Egy megkötés lenne: férj és feleség nem alapíthatna két családi mezőgazdasági vállalkozást, és egy személy ugyanazzal az eszközállománnyal ugyanazt a tevékenységet csak egyetlen működési formában végezhetné. Ezzel elejét lehetne venni annak, hogy a családtagok egyszerre kft., egyéni vállalkozó és családi gazdálkodó formájában is működhessenek. A kamara javaslata szerint az átláthatóan működő családi mezőgazdasági vállalkozást 100 millió forint árbevételig adómentesség illetné meg, a bevételekbe az uniós támogatások nem számítanának bele. Szó esett még a földtörvény lehetséges változásairól, így a felesbérleti szerződés megszüntetéséről, a föld adás-vételi szerződéseket érintő változásokról, a területi agrárbizottságok szerepköréről.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám