Vármegyei hírek

Mezőhegyes központjában új funkcióval megnyitották a felújított műemléki épületet, a köznyelvben Kantárként ismert ingatlant. Itt működik mostantól az országban az első integrált hatósági és agrárigazgatási központ.


Itt kapott helyet a négy munkaállomásos kormányablak, a földhivatali ügyfélszolgálat, a kormányhivatal agrár-és vidékfejlesztést támogató főosztály ügyfélszolgálata és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körzetközpontja.

A kormányhivatal járási kirendeltsége előtt szerda délelőtt gyülekeztek az ünneplők, hogy Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkárral felavassák a megújult épületet. Elöljáróban Takács Árpád kormánymegbízott arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt kötöttek együttműködési megállapodást az agrárkamarával, majd a MAGOSZ-szal.
– Az együttműködésünk valós teljesítményen alapul. Jártuk a megyét, szakmai találkozókat, konferenciákat szerveztünk. Kialakítottuk azt a gyors információs rendszert, melynek eredményeként több mint tízezer gazdálkodóval tudunk kapcsolatot tartani. Itt és most integrált hatósági és agrárközpontot nyitunk. Ez is bizonyítja: kiváló az együttműködés a gazdálkodók érdekében – mondta.

A kormánymegbízott kiemelte, milyen fejlesztések nyomán gyarapodik Mezőhegyes, ahol kiterjesztik az öntözéses gazdálkodást.
– A mai nappal Mezőhegyes nemcsak kulturális és gazdasági, hanem igazgatási központtá is vált – tette hozzá.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a nagy múltú épület újrahasznosításáról beszélt, arról, hogy az új funkció azt a célt szolgálja, minél magasabb színvonalon legyenek képesek a vidéken élőket, a gazdálkodókat kiszolgálni.
– Könnyebbé tesszük a mezőhegyesiek életét. Ez a körzetközpont is azt a szándékunkat erősíti, hogy minél erősebb szolgáltató kamarát építsünk – mondta köszöntőjében, majd sorolta, mely falugazdászoknak ad helyet és milyen szolgáltatások válnak elérhetővé itt.

Azzal mindenki egyetértett: e térség gazdaságföldrajzi szerepe felértékelődött. Tuzson Bence államtitkár a patinás épület kapcsán végzett értékmentő tevékenységet emelte ki. Elismerően szólt a városnak arról a törekvéséről, ahogy igyekszik ezeket a régi, értékes ingatlanait megóvni.

Az állam 2018-ban vásárolta meg a mezőhegyesi önkormányzattól a Kozma Ferenc utcai ingatlant. Az átadón Tuzson Bence arról beszélt, milyen fontos híd szerepet töltenek be a határ menti települések, így Mezőhegyes is. Győrffy Balázs hangsúlyozta, Mezőhegyesnek komoly agrártörténeti hagyományai vannak, amelyre lehet és kell is építkezni. Ez is indokolta e régi, szép ingatlan átpozicionálását.
– Komoly tartalékok vannak még ebben a térségben emberi, természeti erőforrások tekintetében. A kamara kiemelt megyeként kezeli Békést – tette hozzá.


(forrás: beol.hu)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám