Nemzetközi hírek

Immár harmadik alkalommal rendezték meg - a NAK részvételével - a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által életre hívott Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központjában a III. Székelyföldi Gyógynövénynapokat.


A 2018. június 29-én lezajlott rendezvény gyógynövényeken keresztül mutatta be Székelyföld értékeit az érdeklődőknek. Több mint 20 kiállító, közel 1000 résztvevő, jó hangulat, nagyszerű szakmai előadások, finom bográcsgulyás és példaértékű gyógynövényes kertek jellemezték a rendezvényt.

A megnyitót Balázs Melinda, a rendezvény házigazdája, megálmodója, a Szent István Otthon házvezetője és a Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei szervezetének elnöke tartotta. Utóbbi köszöntőjében kitért Hargita és Somogy megye erős testvérkapcsolatára és hangsúlyozta a gyógynövényekben rejlő potenciál kihasználásának fontosságát. Ezt követően több erdélyi és anyaországi gyógynövényszakértő, -kutató és természetgyógyász is színesítette előadásával a rendezvényt.

Többek között a Magyar Örökség-díjas Szabó György, a bükki füvesember, aki a gyógynövények egészségmegőrző szerepét ismertette, de az érdeklődök hasznos információkat hallhattak a gyógynövények szív- és érrendszeri, emésztőszervi megbetegedések megelőzéséről és kiegészítő terápiájáról Csomai Zita orvos-természetgyógyásztól. Papp Nóra egyetemi docens „A népi orvoslás gyógynövényei a Homoródok mentén” címmel tartott színes és sok érdekességet tartalmazó előadást. Bernád Ilona szülésznő, természetgyógyásztól a hallgatóság megtudathatta, hogy milyen szerepe van a gyógynövényeinknek a születéskor és a csecsemő- és gyermekgondozásban. Az előadásokat hagyományőrző tánc és népdal produkciók kísérték. Valamint egész nap a program elválaszthatatlan részeként székelyföldi gyógynövényes családi gazdaságok is bemutatkoztak a nagyközönség előtt. A kiállító termelők arcukat is adták a termékeikhez, példát mutatva a helyben történő boldoguláshoz, a hagyományok és értékek megőrzéséhez.

A kapcsolatépítés és az egymástól való kölcsönös tanulás jegyében az anyaországból Lakatos Márk, gyógynövény-alkalmazási szakmérnök, az Eszterházy Károly Egyetem mesteroktatójának szervezésében mintegy 50 fő, gyógynövények iránt elhivatott szakemberekből és érdeklődőkből álló delegáció is érkezett a rendezvényre. Mindezek azt bizonyítják, hogy a gyógynövények és a hozzáadott értékkel rendelkező helyi kézműves termékek több dimenzióban is jelentős potenciállal rendelkeznek itthon és Erdélyben egyaránt.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám